Portré

2019.05.06. 07:31

Anyaországiként vált a Délvidék szerelmesévé a zentai ékszerkészítő

A legmagyarabb délvidéki városban a fiatalok megtalálják boldogulásukat. Talán a lehetőségek, talán a csodálatos Tisza-part volt az, amely arra késztette az egykori Petőfi-programos Szabó Nórát, hogy Szekszárd mellett Zenta legyen a második otthona.

Nóra mindig szívén viselte az elszakított területek magyarságának sorsát, így Petőfi-ösztöndíjasként két alkalommal is a délvidéki Szerémségben teljesített szolgálatot. Mint mondja, már a Szegeden töltött főiskolai évek alatt szerelmese lett ennek a vidéknek, a néptánc révén pedig sok vajdasági barátra tett szert, így kezdett el Zentára járni és más délvidéki településekre.

„Magyarországiként küldetéstudattal mentem közéjük, mégis úgy érzem, hogy én kaptam tőlük a magyarság szempontjából sokkal többet. El kellett jönnöm a határon túlra ahhoz, hogy sokkal jobban megérezzem a saját magyarságomat, és sokkal jobban tisztában legyek azzal, hogy honnan jöttem, ki vagyok” – árulta el a köztévé Kárpát Expressz című műsorának Szabó Nóra, aki ékszerkészítéssel keresi a kenyerét.

Kreativitásának semmi sem szabhat határt. Portékái között vannak kavicsból készült és festett darabok, de van olyan is, amelyik égetéses technikával készül. Legkedvesebb alapanyaga azonban az ezüstözött drót, amelyből épp egy tulipán született a tévéstáb kamerái előtt.

Nemcsak a barátok, hanem a szerelem is Délvidékre vonzotta Nórát, ugyanis párja a Zentához közeli Adáról származik. Ozsvár Szabolcs, mint mondja, örül az ékszerek sikerének, és mindenben támogatja kedvesét.

Nóra másik szenvedélye a néptánc, számos délvidéki barátját ennek köszönheti. Próbáikat a Zentai Magyar Kamaraszínházban tartják. Tapasztalatai szerint a néptánc és a népzene rendkívül fontos szerepet tölt be az elszakított területeken élő magyarság körében.

Hazaszeretet és néphagyomány – ez jellemzi Nóra életét, aki új otthonra lelt a Délvidéken. Az ő nemzettudata és elhivatottsága példaként szolgál minden magyar fiatal számára, hogy hittel és kitartással megmaradjanak magyarnak a déli végeken is.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!