Digitália

2024.04.02. 06:00

Döbbenetes: elektromos autóval akarja lenyomni a Teslát a kínai Xiaomi mobilgyártó

Már az is szürreális a történetben, hogy egy okostelefon-gyártó miként is tud ilyen rövid idő alatt prémium autót előállítani.

MW

Xiaomi SU7

Forrás: AFP

A kínai okostelefon-gyártó Xiaomi bemutatta első elektromos járművét, és már lehet előrendelni a kocsit. A cégvezér Lei Jun azt mondta, hogy a Speed Ultra 7 (SU7) ára 69 186 dollár, azaz Magyarországon nagyjából 25 millió forint lesz. Ha lesz.

Ezzel az árképzéssel a szórakoztatóipari óriás olyan vetélytársaknak kínál alá, mint a Tesla és a BYD.

A Counterpoint szerint a Xiaomi a harmadik legnagyobb okostelefon-eladó világszerte, mintegy 12%-os piaci részesedéssel.

A kocsit a kínai állami tulajdonban lévő BAIC Group autógyártó egysége készíti majd, akár évi 200 000 darabot. A Xiaomi bejelentette, hogy a következő 10 évben 10 milliárd dollárt fektet járműgyártásba.

A kivitelében Tesla-koppintásnak tűnő elektromos szedán két változatban, Xiaomi SU7 Standard és Xiaomi SU7 Max néven lesz elérhető. Hatótávolságuk lenyűgöző: az előbbi 668, utóbbi pedig 800 kilométert tesz meg egyetlen töltéssel. Ez felülmúlja az akár 650 km megtételére képes Tesla Model S teljesítményét.

A pekingi Xiaomi (nevének jelentése szó szerinti fordításban: rókafarkú köles), eddig leginkább telefonjairól ismert cég belépése az elektromos autók piacára valószínűleg elsősorban annak köszönhető, hogy

világszerte lelassult az eladások növekedése, ami szabályos árháborút indított el, s a versenytársakéhoz képest jobb árakat kínál.

A piaci lassulást jól jelzi, hogy a hírek szerint az iPhone-t gyártó Apple a múlt hónapban tett le végleg az elektromos autók gyártásárról. A multimilliárdos Elon Musk vezette Tesla az utóbbi hónapokban több ezer dollárral csökkentette autóinak árát Kínában a helyi riválisok, köztük például a világ legkeresettebb elektromos járműgyártója, a BYD miatt.

A kínai elektromos járművek piaca igen kiforrott: például az akkumulátor-ellátási lánc nagyon erős, egyre nő az ország töltőhálózata isk, hogy megfeleljen az elektromos autózás igényeinek.

A BYD rekordszintű éves nyereséget könyvelt el, de azt nyilatkozták, hogy növekedésük lelassult a tavalyi év vége felé.

A sanghaji székhelyű elektromosautó-gyártó, a Nio szerdán csökkentette az első negyedéves szállításokra vonatkozó előrejelzését, mivel a vásárlók a kínai gazdasági növekedés gyengülésével összhangban visszafogják kiadásaikat.

Az amerikai EV-óriás, a Tesla a jövő héten jelenti be 2024 első három hónapjának szállítási adatait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!