Novelláskötetet írt a vas okleveles kovácsházi tanár, Cs. Tóth Imre

Azok a felsőfokú végzettséget szerzett diplomás személyek, akik oklevelüket legalább 50 évvel korábban szerezték a megfelelő felsőfokú vagy jogelőd intézményben, díszoklevélre jogosultak. A mezőkovácsházi nyugalmazott igazgató és középiskolai tanár, Cs. Tóth Imre 65 éve diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen. Értékes szakmai tevékenységéért kapott vas oklevelet a napokban. Hírportálunk őt választotta a hét emberének.

Csete Ilona

Cs. Tóth Imre neve ismerősen cseng Békéssámsonban, Kevermesen és a Hunyadi gimnázium tantestületében, a diákok körében is. Csillogóan hófehér hajjal, fitt megjelenéssel fogadott bennünket otthonában a 91 éves pedagógus. Készülő újabb könyvének a nyomdai munkálatait bonyolította érkezésünkkor a soha nem unatkozó nyugdíjas. Megsúgta, előző nap húsz mázsa fát hordott a pincébe, s ha nem a kinti tennivalói foglalják le, akkor ír. Olyan eset ritkábban fordul elő, hogy róla írjanak…

– Nehéz időkben kellett pályát választania. Hogyan lett tanár?

– Nyolcan voltunk testvérek, én voltam a hetedik a sorban. Édesapánkat korán elveszítettük, özvegy édesanyánknak nem volt könnyű dolga. A háború is közbeszólt, ám az általános iskolai tanítóm, Tarján László, amikor családlátogatásra hozzánk érkezett, úgy fogalmazott, ennek a fiúnak tovább kell tanulnia. Édesanyánk viszont visszakérdezett: hogy taníttassam a többiek rovására?! A második világháború után azonban előálltam a kéréssel, mert szerettem volna tanulni, hiszen addig kitűnő eredményeim voltak. Akkor azt mondta édesanyánk, ha hárman, fiútestvérek, munka mellett ezt vállaljuk, ám legyen. Pécsre kerültem, ott érettségiztem, majd a József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán tanulhattam, és végül magyar szakos tanárként diplomáztam, Szegeden töltöttem a gyakorlatomat, a Radnóti gimnáziumban. „Imre! Köztünk van a helyed” – mondták a kollégák, de én visszatértem Békés megyébe.

Cs. Tóth Imre tanári diplomáját 65 évvel ezelőtt kapta, a tanítványai ma is gyakran hívják találkozókra /A szerző felvétele/

– Marasztalták Szegeden. Miért döntött így?

– Megnősültem, a lakhatásunkra kerestem a megoldást. Békéssámsonba kerültem, ott egy fiús közösség osztályfőnöke lettem. Sikerélményem volt velük, hiszen a 32 fős létszámból 29 bukásra állt. Tanév végén sikerrel vették az akadályokat. 1957-ben Mezőkovácsán kaptunk szolgálati lakást, az általános iskola pedagógusa lettem, két év után áthelyeztek a gimnáziumba. 1959-től 1990-ig tanítottam ott. A hatvanas években elhatároztam, az egyoldalú szellemi leterhelést ellensúlyozom, így elvégeztem a testnevelő szakot. Országos sikereket is elért diákjaim voltak. Az utolsó tíz évben (1980–1990) igazgatóként is irányítottam a középiskolát. Nyugdíjba vonulásom után is maradhattam a Hunyadi gimnáziumban 1996-ig.

– Kevermesre már nyugdíjas pedagógusként került. Hogy érezte magát az ottani általános iskolában?

– Olyan gyorsan mondtam igent a felkérésre, hogy utólag gondolkodtam el, valóban akarom én ezt?! De már benne voltam a kihívások sűrűjében. A nehezen kezelhető vagy gyengébb képességű diákok közül megnyertem magamnak néhányat, akik azután sikeresen felvételiztek középiskolákba, majd egyetemekre. Végül 2002-ben fejeztem be a tanítást.

– Egykori tanítványai idén meghívták az 50 éves találkozójukra. Emlékezetes pillanatok voltak…

– Ők azok, akiknek osztályfőnöke is voltam, 1971-ben érettségiztek. Az idei találkozó és a vasdiploma átvétele ugyanazon a napon volt. Számomra nem volt kérdés: a volt diákjaimat választottam.

Névjegy
Cs. Tóth Imre Magyarbánhegyesen született 1930-ban. Magyar szakos tanári diplomát szerzett 1956-ban. Feleségével felneveltek két fiút, van négy unokájuk és öt dédunokájuk. A kertrendezés és az írás tölti ki a nyugdíjas pedagógus mindennapjait. Kötetei magánkiadásban jelennek meg. A természet iránti rajongása verseiből, novelláiból köszönnek vissza. Naplemente előtt című kötete már nyomdában van.