Kiszel Ferencné a személyes kapcsolattartásban hisz

Friss az élmény, pénteken zárta be kapuit a vöröskeresztes tábor. A falubeli gyerekeknek szinte az egyetlen olyan nyári szórakoztató élményszerző hét, ahol minden ingyen a rendelkezésükre állt, és azt szolgálta, hogy új ismeretekkel gyarapodva, sok kalanddal teli vakációs programokról írhassanak majd ősszel fogalmazást. Ennek volt hét évvel ezelőtt a megálmodója és azóta is motorja és főszervezője Kiszel Ferencné, aki a helyi alapszervezet vezetőjeként sok egyéb munkát is végez a faluban.

– Gondolom, a családi véradók példája vonzotta önt is ebbe a nagy családba, ahol a segítségnyújtás számos módja ismert.

– Anyukám és a testvéreim adták a mintát, én is 18 évesen lettem véradó. Amikor megszülettek a gyermekeim, járt hozzánk a védőnő, aki a helyi alapszervezeti titkár volt, Baráthné Rosenacker Veronika. Sokat tanultam tőle, láttam emberi gesztusait, a jó szívét, az emberségét, amivel bevonzotta az új segítőket, és szervezte a sikeres bodzási véradásokat. Én követtem őt ezen az úton, igaz, más módszerekkel.

– Mit értsünk más módszereken?

– A személyes kapcsolatok napi szintű életben tartását. Ha az utcán meglátom az ismerősöket, azonnal szólok, várjuk őket, számítunk rájuk a véradásokon. Járom a falut, plakátolok, mozgósítok. Rengeteget vagyok az emberek között.

– Ha nem aktivista, mit csinál a hétköznapokban, napi nyolc órában?

– Az önkormányzatnál dolgozom igazgatási főelőadóként. Ám a feladataimat soha nem keverem össze, csak a kapcsolataimat kamatoztatom mindig a megfelelő jó ügy érdekében. Például az elmúlt héten szabadságon voltam, úgy bonyolítottam le a nyári gyermektábort. De közben is már előre tekintettem, a következő feladatra.

– Mire gondoljon az olvasó?

– Éves szinten öt kézműves foglalkozásra, a Vöröskereszt ifjúsági alapszervezetével való munkára, falujárásra.

– Olyan településen, ahol a diákok ingáznak, hogy képes ilyen sikeresen működtetni az ifjúsági alapszervezetet?

– Reggel kimegyek a buszmegállóba, ott egyeztetünk. De ha kell, elmegyek hozzájuk. A szülőkkel is szoros a kapcsolatom. Az is gyakran előfordul, eljönnek hozzánk játszani a gyerekek. S van négy unokám, a legnagyobbak 6 évesen lettek tagjai az ifjúsági alapszervezetnek. Csak szokják!

– Mi a hitvallása?

– A jó példával elöl járni, magam is hetvenkilencszeres véradó vagyok. S közben azt hirdetem: inkább én adjak vért, mint nekem adjanak! – így csábítom a véradásokra az embereket. Egy ismerősöm, amikor súlyos beteg lett, vért kapott, majd amikor felépült, megfogadta a tanácsomat. Azóta rendszeres véradónk.

– A külső szemlélőnek úgy tűnik, Medgyesbodzáson minden család valamilyen szinten kötődik a Vöröskereszthez.

– Jók az adataink. Évente négyszer van véradás, szép létszámmal, a hivatalos statisztika szerint lakosságarányosan 9,5 százalék. Amikor átvettem a gyémánt fokozatú elismerést, ezt is kiemelték. Meg az élménydús táborokat, s azt, hogy nő az alapszervezet önkénteseinek száma is. Büszke vagyok arra, hogy a könyvtárral közösen gyűjtjük a karitatív szervezet helyi kötődésű relikviáit, anyagait. Néha érdekes kincsekre lelünk.

Névjegy

Kiszel Ferencné 1959-ben született, az általános iskolát Medgyesbodzáson végezte, Békéscsabán érettségizett. 1983 óta dolgozik az önkormányzatnál. Három gyermeke (Péter, Hajnalka, Ferenc) és négy unokája van. Hobbija az olvasás, a rejtvényfejtés. Biztos családi hátországot teremtenek a szerettei. Ahogy ő fogalmazott: a férje nem lázad, elfogadja, hogy rengeteg az elfoglaltsága. A gyerekeik ebben nőttek fel. Számíthat mindannyiukra.