A nyolcvanadik éve után is aktív dr. Miklós Pál

– Édesapám és nagybátyám országosan ismert mérnökök voltak. Így a családi ­tradíciók tulajdonképpen számomra is kijelölték az utat a mérnöki hivatás irányába – szólt indíttatásáról a szakember. – A budapesti Műszaki Egyetemen tanultam a szakmát, és ott is végeztem 1961-ben. Mintegy ráadásként a „Közgázon” ­1966-ra lett meg a mérnök-közgazdász tagozat is.

– A hivatás számos területén kipróbálta magát az évtizedek során.

– Így igaz, bár azt feltétlenül érdemes tudni, hogy a mélyépítőiparban az ötévenkénti cégváltás nem számít vándormadár-életmódnak. Örülök, hogy mindenhonnan barátsággal jöhettem el. Első munkámban a budapesti metróépítés kivitelezésében dolgoztam, majd a Békés Megyei Vízművekhez kerültem, ahol főmérnökként tevékenykedtem. Ezt követte a KEVIÉP, majd a Mélyépterv. Később Gyulán vezethettem a városfejlesztési irodát. Ebben az időszakban szereztem „cum laude” jogászi diplomát az ELTE-n, majd a sarkadi tsz-ben építési főmérnökként ért a rendszerváltás.

– Hogyan, miért döntött a vállalkozói lét mellett?

– A sarkadi tsz-ben már a rendszerváltozás előtt olyan vezetés dolgozott, amelynek tagjai, amint lehetett, számos tevékenységet kiszerveztek a szövetkezet alkalmazotti köréből. Az akkori tsz-elnök csinált sokunkból kisvállalkozót azzal, hogy az építési főágazatot átalakították több gmk.-vá, majd kft.-vé. Ennek a cégrendszernek a tetejére kerültem én azzal, hogy cégemmel fővállalkozóként összefogtam a munkát. Korábbi beosztottjaim önálló vállalkozóként az alvállalkozóim lettek. Nekem fizikai dolgozóm nem volt, a munkákat a már említett cégek végezték, s mindenki látott minden üzleti számot. Vállalkozásunk öt százalékot tartott meg a szervezésért, lebonyolításért, a 95 százalékot a többi kft. kapta, amelyek termeltek. Emellett egyéni vállalkozóként elkezdtem foglalkozni külfejtéses homok-, agyag- és kavicsbányák tervezésével. Később ezt a tevékenységet is bevittem a cégbe. Vállalkozóként elmondhatom, hogy nincs ellenségem, mindenkit mindig kifizettem, viszont ha én nem kaptam meg a pénzem, sosem alkalmaztam retorziókat. Talán ez a lúzerség is hozzátartozik a személyiségemhez, de nem bántam meg, így is boldogulok.

– Gyakorlatilag a kezdetektől tagja és egyik vezetője volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének. Milyen emlékek fűzik a szervezethez?

– 1988-ban ott voltam az országos szövetség megalakulásánál, amelynek elnökségi tagjává választottak. Akkor még Palotás János volt a VOSZ elnöke és lelke, tőle vette át később Demján Sándor a feladatot. 1990-ben a VOSZ megyei tagjaiból és más vállalkozókból hoztuk létre a megyei szervezetet. Amikor az országos elnökségből kikerültem, kötelességemnek tartottam, hogy a megyei elnökségről is leköszönjek. Szerencsére Nagy Mihály László személyében sikerült olyan utódot találni, aki megőrizte a szervezet pártatlanságát és függetlenségét.

– A gyulai vízellátás és csatornázás, a kórház számos épülete, kulturális épületek kapcsolódnak valamilyen szinten a nevéhez. Ön mire a legbüszkébb?

– Nem szívesen rangsorolnék, de örülök, hogy részt vehettem hazai színházak teljes felújításaiban. Homolya László főmérnökként számos beruházást irányított, és a szakember lebonyolító jogászként foglalkoztatott. Itt együtt hasznosultak a műszaki és a jogi ismeretek. A szolnoki Szigligeti Színház, a Vígszínház, a Madách Színház, az Operettszínház, a Bárka Színház és a Szegedi Nemzeti Színház kamaraszínházának munkálataiban egyaránt részt vehettem a nemzetközi versenyeztetést, majd a kivitelezést lebonyolító jogászként.

– Majd jött a gyulai kórház...

– 2000-ben ­közbeszerzési eljáráson választottak ki a gyulai kórház új diagnosztikai épülete kivitelezésének lebonyolítására. Akkoriban ez volt a megye legnagyobb beruházása. Hatvanéves voltam, bíztak a szakmai munkámban és a tisztességemben, ami rendkívül megtisztelő. Ekkor újult meg a neurológia épülete is. Ezt követően közbeszerzések, versenyeztetések lebonyolításában vettem részt több megyei településen, majd az útépítések fellendülésével tevékenységünk középpontjába kerültek a külfejtéses bányák.

– Több útfejlesztésben vállalt ilyen módon szerepet. Melyek voltak ezek?

– Az M0 esetében három, az M6-osnál nyolc bánya, illetve anyagnyerő hely tervezésében, engedélyezésében és a működtetés ellenőrzésében vállaltunk szerepet. Az ­M43-as fejlesztésénél kerültünk kapcsolatba a Duna Aszfalttal (11 célkitermelőhely), és az M44-es esetén a szükséges hatmillió köbméter töltésanyag egy részét öt olyan „­régi” bányából termelik ki, amelyeket nyitásuk idején mi terveztünk, majd a többi anyaghoz az új bányákat is rendre mi terveztük és engedélyeztettük.

A munkája, hivatása az élete

Bár dr. Miklós Pál a 81. évében van, még mindig rendkívül aktív, dinamikus, ma is dolgozik.

– Talán kicsit giccsesnek hangzik, de addig fogok élni, amíg dolgozhatok. Ez a hitvallásom, a munkám pedig az életem, a hobbim – mesélte lapunknak, majd elárulta, hogy idén azért várhatóan átadja a vezetői stafétát fiának és közvetlen helyettesének, bár sem cégeitől, sem hivatásától nem szakad el.

Munkásságát a Magyar Gazdaságért díj mellett korábban kétszer a megyei Év vállalkozója díjjal, illetve a Mérnöki Kamara Dr. Cserei Pál-díjával ismerték el.