A hét embere

2015.03.20. 16:59

Szó szerint becsúszott, aztán itt is maradt

A tanítók, vagyis Gergely napján, idén március 12-én ünnepelte 70. születésnapját. Ebből az alkalomból 23 előadással országos tudományos konferenciát tartottak a Szent István egyetem békéscsabai, gazdasági kampuszán. Kollégái mellett korábbi és jelenlegi tanítványai is előadtak. Lapunknál Micheller Magdolna főiskolai tanár a hét embere.

Nyemcsok László

Fotó: Lehoczky Peter

– Viszonylag kevés Micheller él Békéscsabán.
– Nem csoda, hiszen ide csak költöztem. Amikor Harruckern báró betelepítette Békésbe a németeket és a szlovákokat, akkoriban Majláth gróf telepítette be Dombóvár környékére a Rajna-vidéki Palahegységből a bajorokat, többek között az őseimet. Persze, a keveredés miatt a német mellett magyar, szlovák, horvát és török vér is csörgedezik az ereimben.

– És hogyan került Békéscsabára?
– A rendszerváltáskor Szegeden megszűnt az az intézmény, ahol dolgoztam. Jól ismertem Andrásfalvy Bertalan akkori kultuszminisztert, és megkérdeztem: menjek le a térképről hagyjam ott a felsőoktatást vagy száz kilométeren belül álláshoz juthatok? Három ajánlata volt, Bajára nem akartam menni, Kecskemétről nem válaszoltak a jelentkezésemre, Békéscsabán viszont Köteles Lajos főigazgató fogadott, a kari tanács döntése alapján három hónapra továbbképzési referens munkakörbe kerültem.

– Első munkanapja állítólag nem volt zökkenőmentes.
– 1993. január 3-án reggel nyolc órára kellett volna a vezetői értekezletre érkeznem Szegedről Békéscsabára. A kegyetlen idő miatt késett a vonat. Csabán fogtam egy taxit az állomáson, és szó szerint becsúsztam a vezetői értekezletre a jeges csizmám miatt. Köteles Lajos annyit mondott: Micheller, ne csússz tovább!


– Ez be is teljesedett, ugyanis itt ragadt.
– Öt évig ingáztam Szegedről, aztán egy barátnőm javaslatára lakást vásároltam Csabán, azóta itt élek. Ha „gyüttmentként” nem is fogadtak be, de elfogadtak. A város kulturális életébe a művészet, azon belül Lonovics László kollégámon keresztül kerültem be. Azóta több megye, városi szakmai közéleti megbízatásom is van.

– Maga az intézmény mit jelent az ön számára?
– Huszonkét éve vagyok itt, már régen felnőttkorba lépett a kapcsolatunk. Végeztem a munkámat, és mindent megtettem a magam területén, hogy egyetemi kampusz lehessünk. Vezetőim közül többen bátrak voltak és mertek, kezdhetem a sort Köteles Lajossal. Különböző hullámhegyek, hullámvölgyek akadtak, majd az idei tanév elején egy fiatal vezetés kezdett dolgozni a megyében három kampuszt magában foglaló egyetemi karon. Bíró Tibor dékán, Futó Zoltán és Árpási Zoltán János dékánhelyettesek közül egyik sincs még 40 éves, ugyanakkor van tudományos rangjuk, több nyelven beszélnek, széles horizontban gondolkodnak, úgy hogy jó helyen vagyunk.


– Nyugdíjasként is marad tanítani?
– Még nem kaptam meg az első nyugdíjamat, tehát egyelőre csak annyi a biztos, hogy március 11-én töltöttem az utolsó közalkalmazott napomat a kampuszon. A vezetés marasztalt, én pedig megígértem, hogy háttéremberként szívesen szolgálok. Tíz tantárgy szakmai felelőse voltam, most is tanítok politológiát, viselkedés- és üzleti etikát.    

– Gondolom, a tudományos területen is vannak további tervei.
– Számos tanulmánykötetet, kismonográfiát írtam, hogy segítsem az oktatást. Különösen büszke vagyok a Bevezetés a romológiába és A békéscsabai zsidóság története című kötetekre, utóbbinak idén jelenik meg a kibővített, javított kiadása. Álmom a dombóvári Michellerek 200 éves történetének megírása, és teszek is érte, hogy az álomból valóság legyen, rengeteg anyagot, fotót gyűjtöttem már hozzá. Ami egyértelműen kiviláglik: ebben a hajtós családban mindig is annak volt értéke, aki megtette a dolgát.


Névjegy

Micheller Magdolna 1945-ben született Mászlony pusztán (közigazgatásilag Újdombóvár). Szülei földművesek voltak, bátyja agrármérnök. Micheller Magdolna történelem - orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári, pszichológiából bölcsészdoktori diplomával, neveléselméletből és -történetből kandidátusi fokozattal, politikaelméletből kiegészítő szakkal rendelkezik.

A főiskolai tanár 1993-tól dolgozik a békéscsabai felsőoktatásban. Az MTA köztestület tagja, a megyei tudományos testület ügyvezető elnöke, munkáját többek között 2005-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel ismerték el.

 

 

A főiskolai tanár 1993-tól dolgozik a békéscsabai felsőoktatásban. Az MTA köztestület tagja, a megyei tudományos testület ügyvezető elnöke, munkáját többek között 2005-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel ismerték el. Számos tanulmánykötetet, kismonográfiát is írt, hogy segítse az oktatást. Fotó: Lehoczky Péter -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!