BEOL

Az emlékezésre mindig szívesen szakít időt Fekete János. Egy órát kaptunk tőle irodájában, a fővárosi bankszékházban, kettő és fél lett belőle.

S hogy mindjárt az elején kezdjük, tisztázzuk: a család nem szarvasi, de az édesapa, aki a nagy válság alatt állás nélkül maradt, a szarvasi közraktárban kapott munkát 1929-ben. Az édesanya nem követte őket, korán meghalt. Mit tehetett a kisgyermek, Jánoska, tanított, hogy pénzhez jusson, s persze, mindent önállóan csinált. A helyi gimnáziumban érettségizett, s nem sokkal később elszegődött a szarvasi takarékszövetkezetbe irattárosnak. Nos, ez a hely tekinthető a kezdő állomásnak Fekete János különleges karrierjében:

Néhány hónap alatt a bank leginformáltabb embere lett

— Mániákus olvasó voltam már akkor is — emlékezett vissza —, szerettem mindent tudni, látni. Néhány hónap alatt a bank leginformáltabb embere lettem, hiszen az irattárba küldött összes iratot elolvastam. Pontosan tudtam, mi folyik a bankban. Akkoriban a legnagyobb üzlet a földbirtokok parcellázása volt, ezen a bank sokat keresett. A főnököm, vitéz Kovács Ferenc, a szokása szerint ebéd után elment kártyázni.

Egyszer csak megjelent a bankban egy Schwarz nevű okányi nagybirtokos kissé hisztérikus lánya, parcelláztatási kérelemmel. Mindent tudtam az ügyről, hiszen előtte tettünk egy ajánlatot, de visszautasították, másik bankhoz mentek, ám ott összevesztek, s visszatértek hozzánk. No, én behívtam Huszár Józsit, az altisztet, két tanút, elővettem egy papírt, és aláírattam a Schwarz lánnyal.

Amikor Kovács visszajött, és megtudta, mi történt, lerogyott a székre, és verítékezve ennyit mondott: fiacskám, ha Pesten megtudják, hogy én zsugázni voltam és elpasszoltam az üzletet, engem kirúgnak. Aztán meglátta a szerződést. Az a nagydarab ember könnyezve csak ennyit szólt: te egy zseni vagy, fiam! Másnap kinevezték osztályvezetőnek.

Soha nem félt semmitől és senkitől

Egyszer előadó érkezett a pártközpontból, és a marxizmusról beszélt a szarvasiaknak. — Összekeverte Plehanovot Markovval, de nem szóltam, csak amikor kikísértem a vasútállomásra, és kértem, ha olyan helyre hívják, ahol vájtfülű a közönség, akkor vigyázzon, mert Markov meg Plehanov nem stimmelt. Néhány hónappal később a kereskedelmi bank — ennek volt leányintézete a szarvasi takarék — vezérigazgatója, Sulyok Béla Budapestre rendelt. Ott közölte velem, hogy át kell mennie a nemzeti bankba elnöknek, de nincs párttitkára. Ekkor 1948-at írtunk. Nos, az a kis ember, Albert Béla, aki korábban Szarvason járt és előadást tartott, engem ajánlott a vezérnek. Elvállaltam, s elköltöztünk Budapestre.

Fekete János életfilozófiája a nehéz időkben sem változott: — Nézze, én soha nem féltem senkitől. Csak a tudást tekintettem partnernek.
Így történhetett, hogy egyedül ő mert szembeszállni a nagyhatalmú Gerő Ernővel — aki akkortájt kulcsszerepet töltött be a kormányzásban —, és az Egyesült Izzó államosítása ellen szavazott. Azt hitték akkor, mérgében Gerő megeszi Feketét. Ám sikerült megértetni, hogy az Egyesült Izzó külföldi fiókjaira szükség van, az államosítással viszont a külföldi részvényesek rátették volna a kezüket ezekre a leányvállalatokra. Gerő elismerte, Feketének volt igaza.
— Az lett a vége, hogy kineveztek az Izzó elnökévé, 25 évig töltöttem be ezt a posztot — mesélte Fekete János. — Minden évben kaptam egy csomó villanylámpát.

A franciák tízmilliárdot kértek, háromszázötvenezerre alkudta

Idejekorán híre kelt annak, hogy ez a Szarvasról indult ember az igazáért mindig felveszi a harcot. Nem véletlen, hogy 1950-ben őt küldték Franciaországba, hogy egy négytagú delegáció élén vezesse a háború utáni magyar—francia kártalanítási tárgyalást. Amikor odaértek, a kétheti munkabérüket egy óra alatt elköltötte, hogy a küldöttség tagjait, azt a „rongyos gárdát” a La Fayette áruházban rendesen felöltöztesse. Gyér francia tudással voltak csupán felvértezve, melyhez képest történelmi feladatot kapott:

— A franciák tízmilliárd frankot kértek, nekem pedig ötmilliárdra volt felhatalmazásom. Ígértem rögtön kétszázmilliót, erre elképedtek. Felmentem kétszázötvenre. Egy hét után látszott, hogy ebből baj van. Odajött hozzám egy Latour nevű ember, akit én csak Latornak neveztem. Éppen a WC-ben találkoztunk. Azt mondta: ez így nem megy tovább, Fekete, a főnöknek dolga van, nem foglalkozhat ilyen filléres ügyekkel. Ráadásul őt nem a pénz érdekli, hanem ahol Budapesten a francia követ lakik, azt az ingatlant akarják megszerezni tulajdonba a tárgyalásokon. Én, a szarvasi takarékpénztár egykori irattárosa azt mondtam, odaadom. Azt sem tudtam, kié az ingatlan, de nem számított. Másnap aláírtuk a szerződést, nem 5 milliárdról, hanem 350 ezer régi frankról. Itthon a külügy ennyivel nyugtázta: a megállapodás zseniális, Feketét kormánykitüntetésre javasolni!

Sosem azzal foglalkozott, mi volt, mi van; hanem hogy mi lesz

A ’70-es, ’80-as években „devizafőnök” lett a nemzeti banknál Fekete János. Azt mondja, sosem azzal foglalkozott, mi volt, mi van; hanem hogy mi lesz. Az emberek pedig elhitték, amit mondott. Sőt, ma is elhiszik:
— Az előbb tettem le a telefont, Sándor Csikar, a futballista hívott, pénzügyi tanácsot kért.

Aktív pályafutásának utolsó évtizedében az volt a szerencséje — árulta el a titkot —, hogy volt néhány nagyon kiváló vezető, Antos István, a pénzügyek főembere és a zseniális Sulyok Béla. Sokat köszönhetek egy jó adottságomnak, hogy könnyen tanulok nyelvet. Jó vagyok németből, franciából, angolból, oroszból. Otthon viszont egy szöget sem tudok beverni. Mindent a feleségem csinál, de ha meg kell tanulni egy nyelvet, az könnyen megy.

A teljes cikk a Békés Megyei Hírlap május 7-ei számában olvasható.