BEOL

A műsorfüzet mellé egy tekercs vécépapírt kap a néző, ami használatra alkalmatlan, túl vékony, viszont jelzésértékű: hagyományos szórakoztatásra, finomkodásra, emelkedettségre itt ne számítson senki! A szerző nem arról híres, hogy andalító szövegekkel kápráztatta volna el a nagyérdeműt, inkább a bemutatóival okozott botrányokról.

A kortárs dráma fiatalon elhunyt fenegyereke általában felizgatta, magára haragította a közönséget és a szakmát; trágár nyelvezetével, lepusztult figuráival és főleg az emberi ürülék körül forgó darabjainak előadásával mindig vihart kavart. Tény, hogy horrorba torkolló művei kíméletlenül lerántják a leplet az emberi gyarlóságról, a gyilkos ösztönökről, a bűnökről, a képmutatásról, az álszentségről; és a bírálatot kevesen tűrik, többen tiltakoznak ellene, Werner Schwab színdarabjait aztán mégis kezdték díjazni, főleg a humoráért és a szókimondásáért.

Ilyen bevezető után furcsa lenne, ha valódi közéleti előkelőségekről, politikusnőkről mesélne az író, nem is ezt teszi. Hőseit a társadalom aljáról válogatja, a vécépucoló és két másik szerencsétlen, magányos, lepusztult figura élete tárul elénk. Egyik nő örök témája a széklet és az eldugult vécécsészék tisztítása, a másik kettő csak panaszkodni tud elfuserált sorsáról, szétesett családjáról, no meg álmodozni, becsapják önmagukat, más lehetőségük nincs, hogy kitörjenek a sivár valóságból. Központi téma a széklet, ami akár természetes is lehet, biológiai szükséglet, ahol esznek, székletet is produkálnak, de a színpadon elég naturalisztikus megoldás. Másrészt az egész fogyasztói társadalom végtermékét is kritizálja az író azzal, hogy a székletet teszi fontossá, felmagasztalja, és ezzel kíméletlen kritikát mond  az emberi létről.

Erna amolyan kemény asszony, erkölcscsősz, szentfazék. Saját magát is próbálja megrendszabályozni, a hentesmester oldalán szebb jövőről álmodik, iszákos fiáról kesereg. Kara Tünde mélyen átélt, hiteles figurát formál. Grete a távolba szakadt lánya helyett kutyájáról gondoskodik, nagy életet élhetett valamikor, sok férfit kipróbált, már csak az emlékeiből él. Mindketten küzdenek a magány és az öregség ellen.

Bede-Fazekas Anna a legenergikusabb, legelszántabb asszonyság, bonyolult életét, jellemét remekül építi fel. Mariedl bigott vallásos, apácás, ájhatatos, hisztérikus, beteges. Dobó Katáé a legnehezebb szerep, a sérült, sokszor önkívületben őrjöngő lányt színre vinni fizikailag, lelkileg is óriási feladat, eddigi legjobb békéscsabai alakítása.  A lepusztult kispolgári konyha Mira János díszlettervező, a jellemeket hangsúlyozó ruhák Rátkai Erzsébet jelmeztervező munkáját dicsérik.

Hogy a  tömény őrület ellenére emlékezetes előadás született, az a szellemes nyelvnek, humornak, a rendezésnek és főleg a kiváló színészi játéknak köszönhető. A három nagyszerű színésznőnek sikerül a horror mögött megmutatni az embert, a sorstragédiát, hogy a néző sejtheti, miért is jutottak ezek a nők odáig, ahol tartanak, miért nincs más esélyük, mint a hazugság és a gyilkosság.

Nem könnyed szórakoztatás, de megszólítja, megérinti ez az előadás a nézőt, hogy mélyebbre lásson a felszínnél, s elgondolkodjon azon, amivel szembesül. Szánalmat, együttérzést kelt. Megráz, de fel is ráz, figyelemre, óvatosságra int: senki ne süllyedjen ilyen mélyre, ne zárkózzon el a világtól, ne bújjon a négy fal közé, ne próbáljon elnökösködni saját kis szemétdombján! Mert egy ilyen élet annyit sem ér, mint aminek kitörlésére a tekercs papírt használjuk — ha elég vastag, legalább háromrétegű.