Szitkozódók

Mindenki nyugodjon meg! Hullott éppen elég csapadék, nem kell már bosszankodni a szárazság miatt. Azzal is tisztában vagyunk, mi, mennyiért kapható a közértben, a piacon, nem kell egymás torkának esni, ha valaki tájékozatlanabb. Az üzemanyag ára is annyi, amennyi, a hétköznapi autós bosszankodhat, lilulhat a feje a méregtől, de káromkodással se lesz olcsóbb.

Felbőszíthetjük magunkat és egymást is azon, ha valaki várakozni kénytelen az egészségügyben. Kiposztolhatunk embermagasságig nőtt gaztengert és szemétkupacokat, bőszen nyomhatjuk az egyetértők kommentjei alá a lájkot. Hibáztathatunk, kritizálhatunk, gyalázkodhatunk, de ez sehova nem vezet. Csak bosszankodást szül, megoldást nem. Sőt! Ez az anyázásba torkolló gyűlölködés melegágya.

Azt látom, hallom, tapasztalom, mindenki dühös valakire, valamire, trágárkodó lett a közbeszéd. Vérmérséklet határozza meg, éppen mennyire. És a függőség (az interneten való jelenlét, a kényszeres hozzászólás, a mindenkit is kioktató stílus, a mindenkinél is jobban tudó, megmondós emberi magatartás) nyomán sokszor gerjeszt olyan gyűlöletcunamit, hogy csak pislognak a még józanul gondolkodók, a meg se szólalók.

A kampány is durvul. Mocskolódás, sárdobálás, rágalmazás, a szavakkal való bántás legmélyebb bugyraiba is leereszkednek sokan. Azt vettem észre, egyre többen emelik fel a hangjukat, békességre szólítva fel.

Emlékeztetnek, lesz ám holnap, meg holnapután. Amikor a közélet elcsendesedik, s amikor nekünk is vissza kellene térnünk a normális életünkhöz. Az emberhez méltó kapcsolattartáshoz, a párbeszédhez.

Próbáljuk már meg!