Borravaló

Sörös vagyok, de adok időnként borravalót. Ha csak fel nem tüntetik az étlapon, hogy az árban a szervizdíj benne szerepel, ami 15 százalék körül alakul. Vendéglátós barátom szerint a szervizdíj azért jó, mert abból mindenki részesül, aki a kihozott étellel, itallal kapcsolatban áll. A borravaló viszont rendszerint csak a pincéré, bár sok helyen megosztják a szakáccsal.

A legtöbb békési vendéglátóhelyen nem találkoztam szervizdíjjal, így adtam borravalót. Úgy mondom ezt, mintha kétnaponta járnék vendéglőbe, pedig én is nagyon visszaestem. Holott hajdanán megtanultam, hogy hétvégenként legalább egyszer illik étteremben ebédelni vagy vacsorázni, és borravalót adni. A felszolgálónak, mert vele vagyok kapcsolatban. Az ételt viszont a szakács készíti, utána a konyhalány mosogat, a bort a sommelier, a kávét a barista ajánlja.

Mostanában mindegyikük ráér. Nincs igazi kereslet. Elvitel és kiszolgálás, ez járja, a Covid hozta magával. Japánban a borravaló egész egyszerűen nem része a helyi kultúrának, a pincérek csak zavarba jönnek tőle, és egy kissé kínos rituálé keretei között visszaadják a pénzt. Ötletes megoldást találtak ki a vendégek tetszésük kinyilvánítására, az üres, pálcikatartó papírtasakból origamiszerű szobrocskákat hajtogatnak. Szerintem bennünket Kondorostól Bucsáig nem feszélyez, miként járnak el Japánban.

Maradunk itthon. Általában az asszony főz, finomat. Hálánk jeléül nyomunk egy csókot a homlokára. Ez se nem szervizdíj, se nem borravaló. Egyszerűen szeretet.