Összecsuklás

Már megint emleget valaki. Csuklok. Szerencsére nem annyit, mint Charles Osborne tette. A derék úriember 68 éven át, megállás nélkül csuklott, 430 millió alkalommal. Szinte összecsuklok, amikor ezt hallom.

Mondjuk, attól biztosan összecsuklottam volna, ami miatt a rekeszizmok önkéntelen összerándulása krónikussá vált a férfinál. Egy 150 kilós sertést igyekezett felakasztani a kampóra 1922-ben, de elesett. Bár elmondása szerint semmi különöset nem érzett, a csuklás innentől kezdve az élete része lett. Csuklott egészen 1990-ig, amikor máig rejtélyes okokból, egyszer csak abbamaradt az addigi életét végigkísérő kellemetlenség, elállt a csuklása. Ugyanolyan váratlanul, mint ahogy jött. Osborne azonban már nem sokáig élvezhette a visszaszerzett nyugalmat. Egy évvel később, 97 évesen elhunyt.

Osborne gondjával-bajával természetesen számos orvost felkeresett, hogy elmúljon a csuklása. Egyik specialista sem járt sikerrel. A férfi végül inkább megtanult együtt élni állapotával. Ehhez az orvosok megtanítottak neki egy hasznos technikát. Mindig a csuklások között kellett lélegeznie. Bár a rángások nem múltak el, de a továbbiakban legalább teljesen észrevétlenül, a jellegzetes hang nélkül tudott csuklani.

És hogy mi a tanulság az egésszel kapcsolatban csabaiként? Ne emeljünk meg egyedül 150 kilós sertést (félsertést) disznóvágáskor. Csak stampedlis poharat, abból baj nem lehet. Ha sokszor jár körbe a háromcentes, lehet, hogy összecsuklunk, de nem 68 évre.