Kábító árak

Nyemcsok László

Az ember azt hinné, milyen drága ajándék az arany- és az ezüst ékszer, pedig a fasorban sincsenek. A gyémánt már valami, bár állítólag csak felverték az árát grammonként 14,7 millió forintra. Eljegyzésekre viszik, mint a cukrot, de nem Békéscsabán. A painite is egy kristály, de nincs köze a cukorhoz. Vagyis annyi, ha veszünk egy grammot belőle, az ükunokáinknak sem futja majd cukorra.  

Azt nem bánnám, ha kiderülne, hogy Richard Taaffe leszármazottja vagyok. Akkor akár taaffe-kövem is lehetne. A legérdekesebb, hogy a férfi a követ már megmunkálva, egy ékszerbe illesztve találta 1945-ben egy ékszerésznél. Csak később tűnt fel neki a kő szokatlansága, majd vizsgálatok igazolták, hogy egy addig ismeretlen ásványra bukkant.

A Földön pénzért megvehető tíz legdrágább anyag főként atomfegyverekhez kötődik, sugárforrásként használják a plutóniumtól a tríciumon át a kaliforniumig. Bármekkora is egy-egy bolhapiac, zsibvásár Békéscsabán, ilyet hiába keresünk. Ha ajánlanak, akkor sem biztos, hogy igazi, kár lenne grammjáért akár csak nyolcmillió forintot kiadni.

Három kábítószer is a tízes listán található, szerintem bevenni sem kell ezeket, mert már az áruk is kábító. Bolygónk legdrágább anyaga mégis „anti”. A neve antianyag, egy grammja 65 billió dollár. Összefügg a téridőgörbülettel és az ősrobbanással. 

Az asszony mennyire örülne, ha antianyag lennék, és nem antiférfi, aki egy villanykörtét sem tud becsavarni. Akkor többször is a fülembe súgná: drágám, te kis antianyag.