Galamb voltam

Azt álmodtam, hogy örvös galamb vagyok. Turbékolok és dorbézolok a társaimmal, aztán pedig hetykén sétálgatok a főtér hatalmas placcán, egyik padtól a másikig, közben felcsipegetem a gyerekek által hátrahagyott morzsákat. Élvezem az életet, a következmények nélküliséget, és igazából nem érdekel semmi, még az sem, hogy oda piszkítok, ahonnan korábban ettem.

A paneleknél lévő kis lyukakat már régen nagyobb kéglire cseréltem. Hiszen mennyivel menőbb a Szent István téri fákon lakni, és mellette bérelni egy-két párkányt a legcsodálatosabb főtéri épületeken. Az sem jelent különösebb gondot, ha olykor innen kiköltöztetnek. Majd visszatérek, újjáépítem a fészkemet, és bámulok befelé az ablakon, nézem a tévében az olasz filmeket.

Ennyiben hiányzik csak a mediterrán vidék, ahova kiruccantam az elmúlt hónapokban. Tetszett Róma, a Szent Péter tér meg a Colosseum, de Békéscsabát még inkább kedvelem. Itt is van nagy tér és Colosseum, csak valami miatt sportcsarnoknak nevezik. Sőt, itt van István malom és tágas vasútállomás is. Ezekkel a látványosságokkal kedvet csináltam Békéscsabához több társamnak.

A legjobban a takarítóautót szeretem, ha már kukásautó nem jár a főtéren. Az is tetszik, hogy ha véletlenül megpróbálnak megzavarni, azonnal károghatok, mint egy varjú, és bármikor hivatkozhatok arra, hogy éppen költési időszakomat töltöm. A legjobb pedig az, hogy – mint mások a magokat – elhintettem azt a pletykát, miszerint védett faj vagyok, és ezt néhányan be is veszik. Imádom ezt a várost, soha nem megyek el innen.