Gratulálunk!

2022.09.08. 19:04

Íme, a 2022 Tündérszépe, udvarhölgyei és szebbnél szebb döntősei (fotók)

Csak úgy ragyogtak a lányok, hölgyek a Tündérszépek országos döntőjében, nem csoda, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt, amikor döntést kellett hoznia.

Sz. A.

Pozsgai Florentina, Magda Liliána, Pesti Viktória és Fehér Fanni társaságában Szabó Orsi 2021-es királynőnk, valamint Kárpáti Rebeka háziasszony-mentor zsűritag

Forrás: MW

Fotó: M. G.

Végéhez ért a 2022-es Tündérszépek országos szépségversenyünk. A megyei fordulókkal induló megméretésen több mint hétszáz, szebbnél szebb lány indult el. Közülök a 22 legszebb a sokhónapos felkészülés után a nyári hónapokban forgatásokon, fotózáson is részt vett. 

Szerdán pedig megérkeztek a fővárost és a megyéket képviselő lányok a döntő helyszínére, a a Danubius Hotel Heliába, és rögtön beindult a barátkozás, beszélgetés. Nem csoda hát, hogy a délutáni közös programon, a Szelfi Múzeumban remek közös fotók is készültek a versenytársakból pillanatok alatt barátnőkké váló hölgyekről. 

A különleges díszeletek közül visszatérve a hotelbe a döntősöket már a tánctanulás várta, hiszen a koreográfiákat, tökéletes mozdulatokat is be kellett gyakorolniuk. A nap könnyed welnesszezéssel zárult, amire szükség is volt, hiszen a döntő már nagyon korán elindult.  A sminkekről és a frizurákról igazi mesterek gondoskodtak, a lányok még többször elpróbálták a koreográfiákat Késmárki Enikő, a 2015-ös Miss World Hungary Miss Sport-díjasa tanított be nekik, majd jött a pillanat, amire mindenki várt, elindult a 2022 -es Tündérszépek döntője. 

Tapsvihar fogada a szebbnél szebb döntősöket

Eper Márton műsorvezető köszöntötte a vendégeket, a hölgyeket, valamint a zsűrit. Az idén Dr. Bodri Krisztina, Miss World Hungary 2007, az INFUBAR Aesthetic & Healthcare Center alapítója, Rábaközi Andrea modell, manöken és tanár, Kárpáti Rebeka, Vastag Csaba Fonogram-díjas magyar énekes, valamint Illés Csaba, a Mediaworks Hungary Zrt. marketing, PR és kreatív igazgatója) döntött a díjak sorsáról, míg a hírportálok olvasói a közönségdíj sorsáról. Az ország legszebbjei két körben mutatták meg kecsességüket, bájukat: bikiniben, valamint estélyiben, minden alkalommal hatalmas tapsot kapva. 

Fókuszban a természetes szépség
Országszerte több mint 700 versenyzővel indult a szépségverseny, amely a természetes szépséget helyezi előtérbe, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Budapesten és vidéken élő fiatal lányok egyenlő eséllyel indulhassanak a megmérettetésen. A mai nap főszereplői két fordulóban jutottak be az országos döntőbe a versenynek otthont adó megyei hírportálokon az olvasók és szakmai zsűri szavazatai alapján. A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket

A természetesség és a kisugárzás volt a döntő

Rábaközi Andrea, modell, manöken, tanár kérdésünkre elmondta: tetszettek neki a Tündérszépek döntősei, természetesek, bájosak voltak, és igazi egyéniségeket is látott köztük. 
− Az én időmben még nem voltak filterek − utalt arra, hogy miért nagy bátorság kiállni a fényekbe és élőben megmutatni magunkat a fotók világa helyett, és hogy miért is kereste ő is a természetességet zsűritagként. 

A zsűri: Kárpáti Rebeka, Vastag Csaba, Rábaközi Andrea, Illés Csaba és dr. Bodri Krisztina
Fotós: M. G. / Forrás: MW

Vastag Csabát a párja is elkísért a döntőre. A Fonogram-díjas énekes most először vett részt szépségverseny zsűrijében. A lelkiekre helyezve a hangsúlyt elárulta nekünk, hogy szépek sokan vannak, de azok, akik ezt használni is tudják, átadni így az üzenetrendszerüket, kevesebben. Ő pedig ezeket a belső értékeket kereste most is ítészként. 

Illés Csaba szerint ez a verseny a kapcsolatteremtésről szól, ezért neki kiemelten fontos volt, hogy a zsűritagokra mosolyogjanak, a szemükbe nézzenek a finalisták. Mindemellett, mint fogalmazott, a természetes szépség és a kisugárzás volt az, ami a döntését megalapozta. Szavait nem csak a szépségversenyeken érdemes megfogadni:

Nézzünk egymás szemébe és mosolyogjunk, mert az mindenkinek jól áll!

Kárpáti Rebeka a külső-belső harmóniát, az összhatást kereste, illetve arra figyelt, hogy a lámpák, fények, kamerák tüzében is tudtak-e kapcsolatot teremteni a hölgyek a zsűrivel, például felvenni a szemkontaktust. Mindemellett pedig saját estélyi ruháiban tündököltek a tündérek.

− Nagyon jó érzés volt látni mindezt. Nagyon szépek voltak a lányok, és úgy érzem, hogy hangulatában passzolt az idei Tündérszépekhez az estélyik szín- és formavilága − tette hozzá. 

Dr. Bodri Krisztina arról beszélt, hogy a külső és a belső értékekre is figyelt, figyeltek zsűritársaival. Kiemelte: ez a verseny kiváló ugródeszka is, nagyon sokra viheti, aki megnyeri, de nem csak ő. Ezzel utalt arra, hogy a belső értékek is fontosak.

2021 Tündérszépe nosztalgiázott

Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary vol. Két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter volt, de a 2021-es Tündérszépünk, Szabó Orsi is segítette tanácsaival a finalistákat. Utóbbi három szépség egymás mellett is foglalt helyet a közösnég soraiban. Orsi 2021-es királynői koronájában várta, hogy gratulálhasson majd az idei győztesnek.

− Nagyon nosztalgikus érzés most itt lenni, nézni, ahogy készülődnek. Az elmúlt egy év fantasztikus, nagyon mozgalmas volt. A döntősök mind szépek voltak, de én külön drukkoltam az idén visszatérő, tavaly velem együtt versenyző Panninak is − mosolyodott el a debreceni szépség. 

Örömkönnyekben tört ki a győztes

A romantikus, ugyanakkor nőies, könnyed esésű estélyikben a lányok valóban ragyogtak, és nem csak az apró flitterek miatt. A bézs-arany lágy ruhakölteményekben mindannyian csillogtak. 

Szabó Orsolya, 2021 Tündérszépe adta át a királynői koronát az idei Tündérszépnek, Pesti VIktóriának
Fotós: M. G. / Forrás: MW

Miután a 22 szépség különleges koreográfiáját is bemutatta, a szavazólapokon pedig kör kör után gyűltek az értékelések, jött országos szépségversenyünk legnehezebb, egyben legizgalmasabb része. A zsűri elvonult, hogy meghozza a döntést. Érezhető volt az izgalom, mind a versenyzők, mind a közönség, szeretteik között, főleg, amikor a döntős mezőny visszatért a kifutóra. Néhány pillanattal később pedig ki is hirdették az eredményt, amely szerint

  • A 2022-es Tündérszépek Közönségdíjasa Pozsgai Florentina (Nógrád megye) lett 
  • A 2022-es Tündérszépek második udvarhölgye Magda Liliána (Budapest és Pest megye)
  • A 2022-es Tündérszépek első udvarhölgye Fehér Fanni (Budapest és Pest megye)
  • 2022 Tündérszépe pedig Pesti Viktória (Zala megye) lett.

A 22, döntőbe jutott lány értékes kozmetikai csomaggal gazdagodott a Biola Kft. jóvoltából, a királynő és udvarhölgyei 50 ezer forint értékű szépészeti utalványt kaptak, amely beváltható az Infubar Esztétikai Központban. Mindegyik finalista megkapta az általa viselt fürdőruhát Horváth Eszter, a Muse de la Mer tervezője felajánlásából. 

A döntőben viselt, Kárpáti Rebeka Kinda névre keresztelt sajátmárkás estélyi ruháit is megkapták ajándékba a megyék és a főváros legszebbjei. A királynő és udvarhölgyei, valamint a közönségdíj tulajdonosa mindemellett egy-egy prémium márkájú mobiltelefonnal is gazdagodott. 2022 Tündérszépének jutalma pedig mindemellett egy kétszemélyes, egyhetes all inclusive nyaralás Dubai-ban, 5 csillagos szállodában.

Az eseményről készült képeinket ITT NÉZHETI MEG!

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!