Sport

2013.10.24. 15:00

Nyolcban és a nyolc közelében a csabai vívók

A férfiaknál 85, a nőknél 55 vívó fogott pengét Tatán a felnőtt párbajtőr válogató első napján.

G. P.

 Puju Robin, a Békéscsabai Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület versenyzője remek vívással bejutott a legjobb tizenhat közé, ahol a későbbi győztes honvédos Somfai Pétertől vereséget szenvedett, de a megszerzett kilencedik hellyel így is elégedett lehet.

Tóth Annamária az egyenes ágon Révész Júliától (BVSC), a vigaszágon Antal Edinától (Vasas) kapott ki és a nyolcadik helyen zárta a válogatót, melyet nővére, a BVSC-ben vívó Tóth Hajnalka nyert meg. Bohus Réka az első napon megszerzett kilencedik pozíciójához képest másnap (ekkor ötvenketten léptek pástra) hárommal előrébb lépett, s csak a debreceni Mihály Kata állította meg.

— Réka felsőfokú tanulmányai miatt a fővárosban kezdte meg a tanulmányait, ott is edz. Időre van szüksége, hogy a családjából kiszakadva megszokja az új környezetet, helyzetet. Eredményei azt mutatják, hogy az átmeneti időszak sem törte meg ígéretes pályafutását — beszélt tanítványáról Galli Zsolt, a csabai klub vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!