Sport

2013.06.17. 14:44

Diadalmaskodtak a Gyulai Amazonok

A csapatépítés és a minél több mérkőzés szerepelt a Gyulai Amazonok vezetőinek céljai között, amikor együttesüket benevezték a Békés megyei keresztpályás labdarúgó-bajnokságba.

G. P.

Az idei szezonban hat csapat nevezett, a fürdővárosiak nem ritkán nagyon szép játékkal, magabiztosan nyerték meg a bajnokságot. Az Amazonok az utánpótlás együttesükkel szálltak be a versenybe, alkalmanként kiegészülve két futsalos játékossal.

A gyulai csapat tagjai: Csontos Zsanett, Bálint Kata, Ráfi Brigitta, Gémesi Beáta, Petrás Alexandra, Szilágyi Zsanett, Kurai Nikolett, Száva Vivien, Pándi Rita, Molnár Zoltánné, Perjési Rita, Fülöp Diána, Kurta Ágnes, Pilán Tímea, Molnár Ágnes, Sánta Julianna, Papp Laura, Balogh Viktória, Balogh Noémi, Mrsan Maja.

A női keresztpályás bajnokság végeredménye: 1. Gyulai Amazonok, 2. Békéscsabai NLSC, 3. Békéscsabai Wanted, 4. Mezőberény, 5. Kaszaper, 6. Csanádapáca.

A Gyulai Amazonok a 2012—2013-as szezonban egyszerre több vasat is a tűzben tartott, hiszen az NB II-es futsalbajnokságban is indult csapatuk. Mint arról korábban beszámoltunk, Molnár Zoltánné együttese a feljutó, második helyet szerezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!