PR

2020.01.27. 09:16

Két tengerparti város lesz 2020-ban Európa kulturális fővárosa

Az Európa kulturális fővárosa címet 1985 óta az Európai Unió ítéli oda egy-egy évre a kiválasztott városoknak. A kezdeményezés célja, hogy hangsúlyozza Európa kulturális gazdagságát, fellendítse a turizmust és erősítse az európaiság érzetét. Az egész éven át tartó kiállítások, fesztiválok, színházi és zenei programok lehetőséget adnak a városok kulturális életének és kulturális fejlődésének bemutatására.

Európa első kulturális fővárosa Athén volt. 2010-ben Pécs volt az első magyar város, amely részesült ebben a megtiszteltetésben. A városokat hivatalosan négy évvel korábban nevezik ki, így már tudható, hogy 2023-ban Veszprém viselheti majd a címet.

2020-ban az írországi Galway és a horvátországi Rijeka leszek Európa kulturális fővárosai.

Galway egy élettel teli és dinamikus város Európa peremén, amelynek minden negyedik lakosa Írországon kívül született. Az ír nyelv hazájaként ez a város gazdag hagyományokkal rendelkezik az irodalomban, a művészetekben és a zenében is, ugyanakkor a technológia központjának is tekinthető.

A cím másik birtokosa a horvátországi Rijeka (Fiume), amely az Adriai-tenger partján fekszik és az ország legnagyobb kikötőjének ad otthont. A város bohém hangulatáról és számos fesztiváljáról híres. A „Sokféleség kikötője” jelmondat nevében a Rijeka 2020 program három fő témára: a vízre, munkára és a migrációra összpontosít.

Mindkét város a tolerancia és a multikulturalizmus ragyogó példája.

A megjelenés a Békés Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ megbízásából készült

 

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában