Hirdetés

2022.09.02. 06:48

Szilvamenyországba hív Szarvas

A család minden tagja megtalálja a helyét a szeptember 9., 10., és 11-én, az immár XXIV. Szarvasi Szilvanapokon. A gasztrofesztiválon a nagy sikerre való tekintettel idén is tematikus udvarokkal készülnek, melyekben főszerepet kap a jó hangulat, és persze a szilva is, minden mennyiségben.

Egy igazán jó családi, több generációs gasztronómiai fesztivál várja az érdeklődőket szeptember 9., 10., 11-én a Szarvasi Szilvanapok keretében – fogalmazott Csasztvan András, a szervező Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója. Hozzátette, 24 évvel ezelőtt, amikor ez a rendezvény elindult, a látogatói még főként helyiek voltak. A következő években ők már hazahívták erre az eseményre az elszármazottakat, a már felnőtt gyermekeket és unokákat is, így vált tulajdonképpen három generációs rendezvénnyé a Szilvanapok.

 

Megtudtuk, az utcafronti fesztivál forgatagból néhány év után elkezdtek tematikus udvarokat kialakítani, ahol le lehet ülni, kikapcsolódni, beszélgetni, mondhatni félrevonulni az általában egy-kétezres tömegből. Ezek az udvarok pedig hamar közönség kedvenccé váltak. Ilyen lesz idén is többek között a Borudvar, a Kölyökudvar, a Kézműves sörök udvara, a Korona Katlan udvar, a Zebra Klub udvar, vagy épp a Civil udvar is, melyek mind egy kis meghittséget csempésznek a fesztiválhangulatba.

 

A Szarvasi Szilvanapok különlegessége tehát egyértelműen a hat tematikus udvar, melyek megerősítését tűzték ki célul az idei szervezésben, és amelyeken a helyi tehetségek is bemutatkoznak. A fesztiválszínpad pedig a rendezvény legfrekventáltabb helyszíne lesz.

 

Különlegessége továbbá a 2022-es Szilvanapoknak az is, hogy fellépőik között tudhatják például a Csík Zenekart, akik a közönség számára ingyenes koncertet adnak, de zenél még a fesztiválon Korda György és Balázs Klári, az LGT, a Váradi Botos Café és a Dívák is, valamint fellépnek a Cervinus Teátrum művészei. Igyekeznek tehát zenei műfajában is változatossá tenni mindhárom rendezvénynapot, érdekességként még egy szarvasi dal is készült a fesztiválra, amelynek teljes programkínálata megtalálható a www.szilvanapok.hu oldalon.

A gasztronómiára térve az ügyvezető igazgató elmondta, a szilva mindenhol megjelenik a fesztiválon, ráadásul minden formájában.

Prohászka Béla Venesz-díjas Olimpiai aranyérmes mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke elmondta, az idei Szarvasi Szilvanapok sem tehet el Látványkonyha nélkül, ahol idén is mintegy 30 féle ételt készítenek szombaton és vasárnap, melyek mindegyikébe csempésznek szilvát is. A gyümölcsöt különböző formáiban, például nyersen, befőttként, aszalva, lekvárban, ciberében, pálinkában és sörben adják hozzá azokhoz az ételekhez, amik egyéb fő alapanyagai – többek között a pulyka, a hal, a kacsa és a sertés húsok – helyi termelőktől származnak.

Fotós: photos by Baksi

Hangsúlyozta, számára a szilva egy igen kedvelt gyümölcs, amit nagyon sokféleképpen el lehet készíteni. A fesztivál pedig egy kiváló alkalom arra, hogy a szilvából készült ételeket megkóstolja a közönség. Ez utóbbiak a korábbi évekhez hasonlóan Babák Mihály polgármester és a helyi vállalkozók közreműködésében készülnek el, az ő séf társa pedig Tímár András Venesz-díjas Olimpiai aranyérmes mesterszakács lesz a Látványkonyhában.

Prohászka Béla az ízekkel kapcsolatban elárulta, a Látványkonyhában a szilvához illő fűszereket is bátran használják majd, ilyen többek között a fahéj, a szegfűszeg, a kakukkfű, a rozmaring és a bazsalikom. A sós ízek után pedig az édesek is szerepet kapnak, hiszen a fesztivál zárónapján a receptverseny eredményét is kihidetik.

Végül Csasztvan Andrástól megtudtuk, idén is a komoly hagyományoknak örvendő Termésáldással zárják a fesztivált az Ótemplomban.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában