Hirdetés

2021.10.28. 09:00

Örökbefogadás – Kérdezz-felelek

Ki fogadhat örökbe gyermeket? Az örökbefogadásnak feltétele az örökbefogadói tanfolyam? Mit jelent a nyílt és a titkos örökbefogadás? Összegyűjtöttünk néhányat, az örökbefogadást érintő legfontosabb kérdések és válaszok közül.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ki fogadhat örökbe gyermeket?

Az örökbefogadónak cselekvőképes, legalább 25 éves személynek kell lennie, akit nem tiltott el a bíróság a közügyek gyakorlásától, illetve nem szüntette meg a bíróság a szülői felügyeleti jogát a saját gyermeke vonatkozásában, továbbá nincs nevelésbe vett gyermeke.

Ki fogadható örökbe?

Az örökbefogadási folyamat alapvető szabálya, hogy mindig a gyermeknek keresnek szülőt az erre jogosult szakemberek és nem fordítva. Egy gyermek akkor örökbefogadható, ha a vér szerinti szülei úgy döntenek, hogy hozzájárulnak gyermekük örökbefogadásához.

Mennyi idős lehet az örökbefogadó?

A 3 év alatti gyermek örökbefogadása esetén 45 év a legnagyobb korkülönbség, míg a 3 évesnél idősebb gyermeknél akár 50 év is lehet. De a minimálisan előírt korkülönbség örökbefogadott és örökbefogadó között 16 év.

Az örökbefogadásnak feltétele az örökbefogadói tanfolyam?

Az örökbefogadói tanfolyam elvégzése nem kötelező, de ingyenesen igénybe vehető a sikeres örökbefogadás érdekében.

Van előírt minimális jövedelem?

Nincs, ám az fontos feltétel, hogy a jelentkezők biztosítani tudják az örökbefogadandó gyermek harmonikus felnevelését.

Mit jelent a nyílt örökbefogadás?

Ha a vér szerinti szülők számukra ismert személy általi örökbefogadáshoz járulnak hozzá, akkor nyílt az örökbefogadás. A nyílt örökbefogadást közhasznú (civil) szervezetek segítik, a közreműködésükkel általában krízishelyzetben lévő anyák újszülöttjeit lehet örökbe fogadni. Ebben az esetben a baba általában már a kórházból a végleges családjába kerül.

Mit jelent a titkos örökbefogadás?

Ha a gyermeket a vér szerinti szülők számára ismeretlen személy fogadja örökbe.

Minden gyermeknek legyen esélye arra, hogy szerető családban nevelkedhessen. Ha szeretne minél többet megtudni az örökbefogadásról, látogasson el a csalad.hu oldalra! (X)

A cikk megjelenését a Családbarát Magyarország Központ támogatta!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában