Súlyos fenyegetések

2024.03.21. 22:58

Terrorfenyegetést és lefejezős videókat kaptak párizsi középiskolák

Terrorfenyegetést és lefejezésekről készült felvételeket kapott legalább harminc középiskola Párizsban az intézmények digitális felületein keresztül – közölték csütörtökön francia rendőrségi források.

MW

Az Ile-de-France régió bejelentette, hogy feljelentést tett a párizsi kiberügyészségen iszlamista merényletfenyegetés miatt

Forrás: Shutterstock

Fotó: Mikko Lemola

Az oktatási minisztérium pszichológiai segítséget ajánlott fel azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik esetleg látták ezeket a „sokkoló” képeket.

A robbantásos merényletet bejelentő üzenetet legalább öt középiskolába küldték el szerda este és csütörtökre virradó éjszaka egy rendőrségi forrás szerint.

„Az elkövető vagy elkövetők feltörték egy diák e-mail címét, hogy az üzenetet és egy lefejezős videót az intézmény összes postafiókjába elküldjék” – tette hozzá a forrás.

Az AFP francia hírügynökség megkeresésére az oktatási minisztérium közölte: 

legalább harminc iskola érintett a főváros körüli Ile-de-France régióban, „fenyegetésekkel, terrorizmusdicsőítésekkel és felbujtásokkal, valamint más súlyos bűncselekményekkel”.

Az Ile-de-France régió bejelentette, hogy feljelentést tett a párizsi kiberügyészségen iszlamista merényletfenyegetés miatt. A régió jobboldali elnöke, Valérie Pécresse elítélte a „rendkívül súlyos incidenseket”.

Az oktatási tárca – amely szintén elítélte „a súlyos fenyegetéseket” – jelezte, hogy a nyomozati szervek dolgoznak az elkövető vagy az elkövetők azonosításán.

Az ügyben a bűnügyi rendőrségi indított eljárást, a terrorelhárítási ügyészség egyelőre nem foglalkozik a kibertámadással.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában