Alapjogokért Központ

2023.11.13. 13:16

A magyar jobboldal szuverenista és demokrata

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői nyilatkozatával megerősítette a nemzeti erők egyik alapvetését, amely szerint az ország szuverenitását - a magyar jobboldalon kívül - senki nem fogja megvédeni, sőt, minden külső erő folyamatosan ostromolni fogja azt – írta az Alapjogokért Központ a kormányfő Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány hétfői konferenciáján elhangzott kijelentésére reagálva.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök (középen) közös fényképet készít a résztvevőkkel az új, Győr és Pápa között megépült, kétszer két sávos, 36 kilométer hosszú 83-as út avatóünnepségén Pápa közelében 2023. október 14-én

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Benko Vivien Cher

Közleményükben idézték Orbán Viktor a Századvég megalapításának 30. évfordulója alkalmából megrendezett Szuverenitás konferencián tett azon kijelentését, miszerint „ma Magyarország az európai emberek hangja”.

A magyar közpolitikai és stratégiai gondolkodás a 21. században is arra koncentrál, hogy a többség akarata érvényesüljön. A soron következő nemzeti konzultáció és a szuverenitásvédelmi törvénycsomag is ennek a gondolkodásmódnak a megtestesülései – írták.

Az Alapjogokért Központ kiemelte, 

„Európa liberális elitjét ezzel szemben nem az érdekli, hogy mit várnak tőlük az emberek, mi az európai érdek, hanem az, hogy mi áll az eszmei receptkönyvben, mit hagyott örökül Marx, Engels, Lock vagy Mill.”

Magyarország jelentőségét ezért az adja a kontinens politikai küzdelmeiben, hogy nem enged a liberális hegemónia nyomásának, kormánya aszerint cselekszik, ahogy az emberek azt elvárják

– olvasható a kommünikében.

Úgy fogalmaztak, „Európa láthatóan eltévedt a válságok korának útvesztőjében, és az is egyértelmű, hogy ha továbbra is azok vezetik majd, akiknek a kezéből hiányzik a szuverenitásvédelem és a választói akarat képviseletének iránytűje, végleg el fog veszni. Megmentéséhez - miként arra a miniszterelnök is utalt - változásra van szükség.”
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában