V4

2023.01.03. 15:21

A visegrádi négyek együttműködése továbbra is erős marad

A visegrádi országok közötti szakpolitikai együttműködés ugyanolyan erős, mint eddig, a szimbolikus politizálás viszont most háttérbe szorult – nyilatkozta Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzetnek. A lap azzal kapcsolatban kérdezte a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatóját, hogy a balliberális sajtóban rosszindulatú okfejtések jelentek meg az együttműködést illetően.

Orbán Viktor magyar, Petr Fiala cseh, Eduard Heger szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő (b-j) a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek kassai csúcstalálkozóján 2022. november 24-én

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

– Szakpolitikai szinten továbbra is jól működik a visegrádi csoport, ezt a másik három ország is belátja, s elismerik, hogy mindannyiuknak előnye származik belőle. A szakpolitikai együttműködés – például az atomenergia-használat, a mezőgazdaság vagy a migráció terén – ugyanolyan erős, mint eddig, a szimbolikus politizálás viszont – a háború árnyékában – most háttérbe szorult – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán.

A lap felidézi:  a V4-ek – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – együttműködése azután került újra reflektorfénybe, hogy a V4-államfők közül egyedül Novák Katalin köztársasági elnök nem vett részt a Szlovák Köztársaság megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából január elsején megrendezett pozsonyi ünnepségen, noha Zuzana Caputová szlovák államfő magyar hivatali partnerét is meghívta. Ott volt viszont Milos Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel és Alexander Van der Bellen osztrák államfő, valamint Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke és Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes is.

A baloldali propaganda nyilván abba kap bele, hogy a háború miatt most nem a legkiválóbb az együttműködés

– mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, utalva arra, hogy Csehország, Lengyelország és Szlovákia hozzáállása az ukrajnai háborúhoz különbözik Magyarország álláspontjától.

A teljes, részletes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában