Közvélemény-kutatás

2022.11.28. 07:05

Nem emelkedtek jelentősen a rezsiköltségek

A magyar lakosság 70 százaléka érzi úgy, hogy nem emelkedtek jelentősen háztartásának rezsiköltségei, ezen belül 30 százaléknyian semmiféle változást nem tapasztaltak – írja a Magyar Nemzet a Real–PR 93 felmérésére hivatkozva.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Cast Of Thousands

Ezek az eredmények részben annak is tulajdoníthatók, hogy a nagy többség tett a háztartási energiafelhasználás mérsékléséért, a legtöbben – 83 százaléknyian – úgy döntöttek, hogy a korábbiakhoz képest takarékosabban használják fel lakásukban az energiát. Ennek köszönhetően a lakosság döntő többsége továbbra is kedvezményezettje a rezsicsökkentésnek – írja a Magyar Nemzet.

A felmérés szerint a teljes lakosság 37 százalékának csak kismértékben emelkedtek a rezsiköltségei az előző hónapban a múlt évhez viszonyítva, további 30 százaléknyian nem tapasztaltak változást az energiaszámlákban, sőt három százalék csökkenést érzékelt, így összesen 70 százalék azok aránya, akiknél nem nőtt jelentősen a rezsire fordított kiadás.

Huszonöt százaléknyian érzik úgy, hogy nagymértékben növekedtek az energiaszámláik, öt százalék pedig nem nyilatkozott.

Bár jelentős eltérés van a különböző településtípusok között a lakások jellege és fűtési módja tekintetében, a fővárosi és a vidéki lakosság válaszainak megoszlása között azonban nincs szignifikáns eltérés, a kisebb városokban és a községekben egyaránt 69 százalék vélekedik úgy, hogy nem emelkedtek jelentősen a rezsiköltségek. Nagymértékű növekedést leginkább a községekben élők tapasztaltak (28 százalék), a kisvárosokban 25 százalék, a megyei jogú városokban és a fővárosban pedig csak 22-23 százalék ez az arány. A pártpreferenciák már határozott összefüggést mutatnak a vizsgált kérdéssel, a fideszes válaszadók csaknem négyötöde, 78 százaléka érezte úgy, hogy nem növekedtek tavalyhoz képest a háztartási energia költségei, míg a baloldaliak 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy energiaszámlái nem emelkedtek jelentősen.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában