Gyanús körülmények

2022.11.21. 20:30

Milliókkal támogatja Soros György „tényellenőreit” az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság gyanús körülmények között finanszíroz különböző tényellenőrző csoportokat. Egy-egy ilyen csapatnak akár több százezer euró juthatott. Az azonban tisztázatlan és bizonytalan, hogy pontosan milyen kritériumrendszer szerint, hiszen egyes esetekben ezek a csapatok még a függetlenség látszatára sem adnak – írja a V4NA.

Soros György

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice Coffrini

Ursula von der Leyen fenyegetése óta már nem annyira meglepő, hogy az Európai Bizottság pénzzel próbálja elérni a céljait. A bizottsági elnök néhány nappal az olaszországi parlamenti választás előtt arról beszélt, hogy ha az olaszok nem megfelelően szavaznak, akkor olyan eszközökhöz nyúlhatnak, mint Magyarország és Lengyelország esetében, akiket az uniós források megvonásával zsarolnak – írja a V4NA.

Így az sem meglepő, hogy az Európai Bizottság a Soros György által pénzelt szerkesztőségeket tömi tele az uniós polgárok által befizetett adómilliókkal. Az Európai Bizottság korábban gyanús körülmények között ítélt oda néhány millió euró támogatást különböző tényellenőrző csapatok felállítására, egy-egy ilyen csapatnak akár több százezer euró juthatott.

Stratégiai együttműködés

Az egyik ilyen együttműködést az Agence France-Presse, vagyis az AFP hírügynökség vezeti, amely Magyarországon a 444.hu internetes hírportál kiadójával, a Magyar Jeti Zrt.-vel kötött stratégiai együttműködést. Ennek eredménye lett a Lakmusz nevű “tényellenőrző” mikroblog létrehozása.

 

Az azonban tisztázatlan és bizonytalan, hogy pontosan milyen kritériumrendszer szerint választotta ki a függetlennek aligha mondható 444-et és munkatársait az Európai Bizottsággal szerződő AFP.

 

A pályázati kiírás szerint jónéhány követelménynek meg kell felelni. Minden egyes központnak össze kell fognia egy nemzeti/multinacionális multidiszciplináris közösséget, amely tudományos kutatókból, tényellenőrökből, médiaszakemberekből és más érintettekből áll, annak érdekében, hogy olyan hálózatot jöjjön létre, amely képes a dezinformáció gyors felderítésére és elemzésére. És fontos az is, hogy a tényellenőrzés független legyen. Ha megnézzük azonban a nemrég óriási lyukra futó tényellenőrök névsorát, akkor máris világosabbá válik, hogy erről szó nincs.

A csapat vezetője Zöldi Blanka, aki többek között a 444.hu-nál dolgozik, de a teljes szerzőgárda is kizárólag a balliberális sajtó munkatársaiból áll. A 444-ről ismert, hogy kiadója mögött az indulás után befektetőként megjelent a Media Development Investment Fund (MDIF) is, amelynek egyik fő támogatója az oligarcha Soros György, pontosabban a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata – erről részletesebben is beszámolunk a későbbiekben.

A tanácsadói testület

A Lakmuszt segítve nemrég egy tanácsadói testületet is felállítottak, ahol a Soros-hálózat jól ismert emberei segítik a munkát. Tagja például Kapronczay Stefánia, a szintén Soros-pénzelte Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója, Kotroczó Róbert, az RTL Magyarország hírigazgatója, Krekó Péter, a Political Capital ügyvezetője, Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója és Pardavi Márta is, aki a Helsinki Bizottság társelnöke. Ez utóbbi szervezeteket szintén bőkezűen támogatta a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata.

A fentiek alapján tehát a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt állítani, hogy a Soros György oligarcha által pénzelt 444.hu munkatársai függetlenként tevékenykednek. 

Egyébként az állítólagos ellenőrök függetlenségét eleve kizárja, hogy ők egy média blog munkatársai. Visszatekintve Ursula von der Leyen fenyegetésére, talán ezeknek a tevékenységeknek is hasonló politikai célja lehet, mint a pénzelvonással zsarolásnak, az olaszok esetében.

A V4NA levélben fordult az AFP-hez. Arról kérdezték a francia hírügynökséget, hogy mi alapján osztották ki az állásokat azoknak az újságíróknak, akiket a 444.hu-n keresztül pénzelnek a Lakmusznál, és mi alapján döntöttek a tanácsadói testület tagjairól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában