Adventi adománygyűjtés

2022.11.17. 13:31

Idén is mézeskalácsszívvel köszönik meg a támogatást (galéria)

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 27. alkalommal – az előző évekhez képest korábban, november 7-étől – indította adventi adománygyűjtését országszerte - közölte a segélyszervezet jószolgálati nagykövete csütörtökön Szolnokon. Lévai Anikó, a szolnoki családok átmeneti otthonában részt vett az első mézeskalácsszívek elkészítésében, amelyekkel – folytatva a hagyományt – az adományozók támogatását köszönik meg.

Lévai Anikó és Szalay András is készített mézeskalácsszívet

Forrás: szoljon.hu

Fotó: Mészáros János

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete elmondta, hogy a háború és az energiaár-emelkedések miatt kialakult helyzet miatt a családok is nehezebb helyzetbe kerültek, így a rászorulókat segítő segélyszervezet még nehezebb feladat elé néz.

Közölte: 

számításaik szerint mintegy 200 millió forinttal kerül többe intézményhálózatuk fenntartása. Az adományokat a támogatottakra és ezekre az intézményekre fordítják 

– tette hozzá.

Mint mondta, évek óta arra törekednek, hogy minél energiatakarékosabban, gazdaságosabban működtessék intézményeiket megújuló energiák alkalmazásával. Példaként említette, hogy több évvel ezelőtt a szolnoki családok átmeneti otthona tetejére napelemeket helyeztek a melegvíz-ellátás biztosítására.

Megemlítette azt is, hogy a mézeskalácsok készítésében Szolnokon részt vett a segélyszervezet stratégiai partnere, a geotermikus energiákkal és fűtési rendszerekkel foglalkozó EU-Fire Csoport képviseletében Kovács Péter stratégiai igazgató is.  

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt mondta, hogy idén is az eddigi segítségnyújtást kívánják folytatni.

Beszámolt arról, hogy 

minden évben Szolnokon kezdik a mézeskalácsok készítését, amelyekkel az adományozókat fogják megajándékozni. Köszönetet mondott minden segítőnek, támogatónak.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere méltatta a segélyszervezet és a családok átmeneti otthonában dolgozók munkáját. Szavai szerint most nem panaszkodni kell, "egy város, egy ország összefogással tudja a problémákat kezelni, megoldani".

A mézeskalács készítéshez csatlakoztak a Szolnoki Olajbányász kosárlabdacsapat sportolói, Pallai Tamás és Révész Ádám, valamint az otthonban lakó gyerekek is.

Az eseményről készült fotógalériát IDE kattintva lehet megnézni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában