Vele vitetnék el a balhét

2022.02.23. 06:17

Bűnbakká tették Márki-Zayék a jegyzőt

Bújtatják, és továbbra is számítanak a hétfőn lemondott hódmezővásárhelyi jegyző munkájára Márki-Zay Péterék – tudta meg a Magyar Nemzet. A Fidesz helyi szervezete szerint a miniszterelnöknek készülő Márki-Zay Péter befolyásolni akarta az egyéni választókerületi választások tisztaságát. A kormánypártok egy helyi képviselője szerint Márki-Zay Péterék a jegyzővel vitetnék el a balhét a kínos választási ügyben.

Miközben Márki-Zay Péter országosan a választások tisztaságáért aggódik, az egyéni választókerületi voksolás menetét akarta befolyásolni 

– írta tegnap kiadott közleményében a Fidesz–KDNP hódmezővásárhelyi szervezete. A városban ellenzékben lévő kormánypártiak jelezték, hogy a miniszterelnöknek készülő hódmezővásárhelyi polgármester és politikai közössége egy köztiszteletben álló volt tanárnőt váltott le az utolsó pillanatban a helyi választási bizottság tagságából azért, hogy a helyére Márki-Zay Péter ügyvédjének lányát delegálhassák. Az ügy már pár nappal korábban kipattant, akkor Tatár Zoltán, a megyei jogú város jegyzője jelezte, hogy „az Országos Egyéni Választási Bizottság (OEVB) megválasztására a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően került sor.” Hétfőn este azonban ennek ellenére beadta a lemondását, amit Márki-Zay Péter el is fogadott.

Tatár Zoltán a jogszabályoknak megfelelően javaslatot tett a közgyűlés felé az OEVB tagjaira vonatkozóan, majd az eredeti előterjesztését az utolsó pillanatban módosította, és egy köztiszteletben álló tanárnő helyett a választáson jelöltként induló Márki-Zay Péter ügyvédjének lányát javasolta tagnak 

– fogalmazott közleményében a helyi Fidesz. Hozzátették: az erről tárgyaló közgyűlésen a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője és a vásárhelyi önkormányzat ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke, Gyutay Katalin egyértelműen ki is jelentette, hogy az új tag az ellenzéki összefogás jelöltje. A Magyar Nemzet megkeresésére a Márki-Zay Péter által vezetett hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal Tatár Zoltán jegyző február 18-i közleményét ajánlotta figyelmükbe.

Az azóta lemondásáról hírt adó Tatár akkor azt állította, hogy a választási bizottságról való döntés napjának reggelén jelezte a bizottság egyik póttagja – akit nem nevezett meg –, hogy egészségügyi okok miatt visszalépne a bizottságból. 

A hivatalból jelezték, hogy szerintük a jegyző Lázár János, a városi fideszes képviselők (akik a 15 tagú testületben öten vannak) és a helyi fideszes média nyomására mondott fel. Ezt „önként tette, de a munkájára továbbra is számítanak, jelenleg pedig felmondási idejét tölti és szabadságra ment”. Hiába próbálták magát a jegyzőt is kérdezni a lemondása okáról, és tisztázni vele a zavaros helyzetet, tegnap nem sikerült elérni telefonon. 

Benkő Zsolt helyi fideszes képviselő szerint azonban a választási bizottság tagjairól szóló döntés napján valójában az aspiráns tanárnőt, Faragóné Szénásy Emesét hívták fel a hivatalból a reggeli órákban, és azt mondták neki, hogy nem kell bemennie esküt tenni, majd értesítik. Benkő Zsolt erről személyesen is beszélt a köztiszteletben álló volt tanárnővel, aki nem mondott le a tagságáról. A helyi politikus is megerősítette, hogy Márki-Zay egyik képviselője szerint is pártállása miatt váltották le az utolsó pillanatban a bizottsági tagot, akit korábban maga Tatár Zoltán már felkért a pozícióra - emeli ki a Magyar Nemzet

– Ők maguk hozták ilyen helyzetbe a jegyzőt, akit az ügy kínossága miatt úgy tűnik, leszedtek a pályáról, hogy ő vigye el a balhét 

– fogalmazott Benkő Zsolt. A hivatal vádjairól, miszerint Lázár Jánosék helyezték nyomás alá a jegyzőt, és emiatt kellett távoznia, a fideszes politikus azt mondta: Márki-Zay négy évig játszotta ezt Hódmezővásárhelyen. Azt szajkózta, hogy mindenért Lázár a hibás, most pedig, hogy miniszterelnöknek készül, ugyanezt csinálja Orbán Viktorral. A képviselő azt is megjegyezte: a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal őket sem tájékoztatja szinte semmiről, így a jegyző-ügyben is leginkább a médiából kénytelenek tájékozódni. 

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Török János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában