Járvány

2020.05.09. 12:25

Farkas Örs: a főpolgármester kesereghet a médiában, de a tények ellene szólnak

Míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak 1 százaléka sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az – írja közösségi oldalán a miniszteri biztos.

Én értem, hogy Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget, de nem egyedi esetről van szó – olvasható Farkas Örs miniszteri biztos, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjének bejegyzésében.

Míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak 1 százaléka sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az.

Szomorú az is, hogy az országban mára elhunytak közül minden hatodik a főváros fenntartásában lévő otthonban élt.

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Leleplezhet leveleket, háríthatja a felelősséget, kesereghet a médiában, az Önt ért támadások miatt, de a tények magukért beszélnek.

Ezek is érdekelhetik