Orosz érdeklődés mellett

2019.05.23. 23:15

Osztrák-német katonai vegyes bizottság fogja felkeresni Úzvölgyét

Egy Ausztriában élő csángó-székely aktivista minden követ megmozgat azért, hogy az úzvölgyi katonatemetőt ért román atrocitások ügyét a nemzetközi diplomácia szintjén is érzékeljék.

Dicséretet érdemel az osztrákoknál élő, magát gyimesi csángó-székelynek tituláló Baliga Csaba akciója, amiről a Facebook közösségi hálón 25 perces videóban számolt be.

A Székely Hírmondó beszámolója szerint az idegenbe szakadt atyafi fogta magát, illetve a dokumentumokat, és

a bécsi orosz katonai attasét, nagykövetséget, valamint a hadiemlékekkel foglalkozó osztrák Fekete Kereszt szervezetet is értesítette az úzvölgyi eseményekről.

Baliga Csaba magát egyszerű, hétköznapi embernek állítja be, de kétségtelen, hogy két nappal ezelőtti akciójával, amiről később a közösségi hálón is beszámolt, valamivel előbbre vitte az úzvölgyi katonai temető ügyét.

Baliga Csaba, a diplomáciai szálakat mozgató csángó-székely hazafi – Forrás: Székely Hírmondó

 

A Gyimesekben született, de osztrák állampolgársággal is rendelkező férfi ugyanis megelégelte a temető körüli hercehurcát, és úgy gondolta: miért ne számolna be róla más, érintett országok képviseleteinek is.

A videójában elmondta: a csíkszentmártoni önkormányzattól elkért hősi halotti névsorral felvértezve először a bécsi orosz katonai képviseletet kereste fel. Fogadták, ismertette a történetet,

közölve velük, hogy a romániai temetőben orosz katonák vannak elhantolva, mégis, fittyet hányva az államközi egyezményekre, a dormánfalviak román katonáknak állítottak önkényesen kereszteket, illetve ortodox jellegű emlékművet.

A képviseleten megkérték: a történetet a bécsi orosz nagykövetségen is adja elő; ott már állítása szerint vártak rá, átadta az iratokat. Baliga beszámolója szerint a nagykövetségről két hét múlva mennek Moszkvába, viszik a hírét az úzvölgyi történéseknek.

Baliga felkereste az osztrák hadügyminisztériumnak alárendelt Fekete Kereszt elnevezésű, a világháborús emlékek ápolásával foglalkozó szervezetet is, ahol egy nyugalmazott osztrák ezredessel tárgyalt jó két órán át, megismételve a korábban elmondottakat.

Állítása szerint

az osztrákok és – mint kiderült – a németek számára is fehér foltnak számít Székelyföld, már ami a katonasírok helyzetét illeti, így jó néven vették az általa vitt listát. Közölték: a nyár folyamán egy vegyes, osztrák-német katonai bizottság fogja felkeresni Úzvölgyét, hogy a helyszínen tájékozódjanak a temető helyzetéről, a csapatban benne lesz a kezdeményező is.

A videóban a férfi elmondta, hogy terve szerint a látogatás során a többi temető helyzetére is felhívja a vendégek figyelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában