kemény szavak

2018.05.07. 15:43

Aszad meggyilkolásával fenyegetőzik Izrael

A zsidó állam végezne Bassár el-Aszad szír elnökkel és rendszerével, ha tovább engedi Irán ténykedését az országban.

Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti rendszerét, ha tovább engedi Irán ténykedését az ország területén – mondta Juvál Steinitz infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek adott interjúban, amely hétfőn jelent meg.

„Aszadnak meg kell értenie, hogy lépéseinek ára van”

- mondta a kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó, a biztonsági kabinet munkájában is részt vevő miniszter. Kifejtette, hogy Izrael mindeddig nem szólt bele a szíriai polgárháborúba, de

ha Aszad lehetővé teszi Iránnak, hogy Szíriát katonai támaszponttá változtassa, hogy onnan támadja Izraelt, akkor tudnia kell, végeznek vele.

„Nincs tökéletes felkészültség” – mondta Steinitz arra a kérdésre, hogy Izrael északi részén a lakosság készen áll-e egy esetleges háborúra.

Bassár el-Aszad
„AFP PHOTO / SANA -

Izraelben úgy vélik a katonai szakértők, hogy Irán háború nélkül próbálja megtorolni az T-4-es támaszpont elleni, hét iráni katonai tanácsadó halálát okozó légicsapást, valószínűleg úgy, hogy korlátozott rakétatámadást indít észak-izraeli katonai célpontok ellen. Izrael különböző óvintézkedéseket foganatosított. Katonai szakértők szerint a rakétavédelmi rendszerek ki tudják védeni az iráni rakétatámadásokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában