Hitegetés

2018.01.05. 10:24

Diákoktól csalt ki pénzt a kecskeméti tanárnő

Többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat egy kecskeméti tanárnővel szemben, aki az iskola tanulóinak meghirdetett franciaországi kirándulás összesen több mint 9 millió forint összegű részvételi díját beszedte, de valójában sem a szállást, sem az utazást nem szervezte meg – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken.

A vádirat szerint a 48 éves tanárnő anyagi gondokkal küzdött, amikor 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg az iskola tanulói részére.

Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sok éves utazásszervezési tapasztalata révén szerzett kapcsolataival magyarázta.

Az utazásra jelentkezőknek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást indulás előtt egy nappal e-mailben mondta le azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Valójában szándékában sem állt az utazás megszervezése.

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők találkozót szerveztek a vádlottal és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott sértetteknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, azt a látszatot keltve, mintha a busztársaságnak két részletben átutalta volna az utazás díját.

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól. A vádlott 136 sértettől összesen 9 millió 171 ezer forintot vett át, melyet két sértett kivételével nem térített meg.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalással vádolja, bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd – olvasható az ügyészségi közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában