Összefoglaló

2024.09.20. 20:55

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. szeptember 20.

A péntek sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. szeptember 20-án.

Beol.hu
a nap legfontosabb hírei, hírösszefoglaló, visszatekintő
Ismét elhoztuk a leglényegesebb híreket

Békéscsabán, a Jókai színház épületében tartotta kihelyezett ülését pénteken a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja. Amellett, hogy megtárgyalták az aktuális ügyeket, megismerkedtek Békéscsabával is. A Magyar Művészeti Akadémia látogatásának apropóját a Jókai színház Idegenek és ismerősök című előadásának pénteki premiere adta, ugyanis az MMA támogatta Zalán Tibor drámájának színpadra állítását.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Sárréten dolgozó egyik természetvédelmi őre egy kora reggelen észlelte, hogy a kutyája valamit nagyon ugat a kertben. Meglepetésére egy földön lapuló harist vett észre a mogyoróbokrok tövében.

Különleges tanév a 2024/2025-ös a Gyulai SzC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulóinak és a tantestületnek. Az orosházi tanévnyitón elhangzott: 140 éves a szakképzés – 1884-ben kezdődött a tanoncképzés a városban.

Kezdetét vette a háromnapos, jubileumi, XX. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Mozdonyparádé Békéscsabán. Három helyszínen kínálnak élményeket: a vasutas művelődési házban, az állomás egykori várótermében, valamint a rakodóterületen. A különleges mozdonyok szombaton az első vágányon sorakoznak fel.

Átadták a Békés Drén Kft. közel 5 milliárd forintból elkészül projektjét, amelynek keretében 3900 négyzetméteres ipari cégközpont épült, illetve két egyenként 42 méter magas cölöpöző gépet is beszereztek. A Békés Drén ennek köszönhetően Magyarországon, illetve a környező országokban piacvezetővé válik a prémium kategóriában.

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg szeptember 30. és október 6. között az Országos Könyvtári Napokat, melyhez Békés vármegyéből is több intézmény csatlakozott. A rendezvénysorozat központi tematikája idén a négy elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő lesz.

Harminc kulturális szakember érkezett a kondorosi Fehérliliom Népfőiskolára szakmai Látóútra a minap, hogy megismerkedjen az intézmény működésével, módszertanával és közösségépítő tevékenységeivel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában