Felkészülési találkozó

2023.09.09. 13:10

A Puskás Arénában játszunk vasárnap a csehek ellen (frissített)

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap a Puskás Arénában Csehországot fogadja, mellyel ezúttal is tét nélküli találkozón mérkőzik meg – írja előzetesében az MTI. A mérkőzés előtt Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Jaroslav Silhavy, a cseh labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is sajtótájékoztatót tartott.

MW

Magyar szurkolók a Puskás Arénában. Csehország elleni is közel telt ház lehet majd

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A csütörtöki belgrádi győzelem után nagy lesz az érdeklődés a magyar válogatott vasárnapi barátságos mérkőzésére is. Marco Rossi csapata 10 pontjával vezeti az Eb-selejtező csoportját a hét pontos szerbek és az öt pontos Montenegró előtt, Csehországgal azonban barátságos mérkőzésen találkozik a magyar együttes. A találkozóra korlátozott számban még elérhetőek jegyek az MLSZ jegyértékesítő felületén.

Meccstörténelem

A magyar és az önálló cseh együttesnek ez lesz a tizedik meccse egymás ellen, a korábbi mérkőzéseik többségét ugyanakkor még az első világháborút megelőzően játszotta a két válogatott. Ezeken négy magyar, és két cseh győzelem mellett három döntetlen született. 

A két gárda legutóbb tíz éve, 2013 augusztusában csapott össze, és a budapesti találkozón 1-1-es döntetlen született.

A magyar nemzeti csapat Csehszlovákiával 38 alkalommal mérkőzött, először 1925 októberében, utoljára pedig 1980 áprilisában. A magyarok ezeken a meccseken 19 győzelem és tíz döntetlen mellett kilenc vereséget szenvedtek. Az összesített mérleg így egyértelműen Magyarországnak kedvez, ugyanakkor a magyar válogatott 44 éve, 1979 szeptemberében győzte le legutóbb hazai pályán a cseheket (akkor Csehszlovákiát). 

Magyar játékosok gólöröme Szerbia ellen
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Változik a tömegközlekedés

Változások lesznek a közúti és a közösségi közlekedésben a fővárosban vasárnap a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzés idején – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t. A találkozó szeptember 10-én vasárnap kerül megrendezésre 18.00-kor.
A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy a stadion környékén már 15:30-tól számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. 

A korlátozott parkolási lehetőségek miatt pedig a BKK azt kéri a szurkolóktól, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg.

Ennek érdekében a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint, a stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni. Ugyanakkor a stadion gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.

Akik autóbusszal érkeznek a mérkőzésre, azok a Reiner Frigyes park megállónál leszállva a Dózsa György úton keresztül közelíthetik meg a stadiont – írták. Ugyanakkor 16 és 22 óra között lezárják az autós forgalom előtt a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, a Verseny utcát és az Istvánmezei utat.
A mérkőzés vége után szintén lezárják az autós forgalom előtt 19:50 és 20:30 között a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között – tartalmazza a közlemény. A közösségi közlekedést érintő változások megtalálhatóak a BKK honlapján.

Rossi nem tervez jelentős változtatásokat a kezdőben

Nem tervez jelentős változtatásokat a kezdőcsapatban a csehek elleni vasárnapi felkészülési mérkőzésen Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

ROSSI, Marco
Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a telki edzőközpontban 2023. szeptember 9-én
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Az olasz szakember 59. születésnapján Telkiben, a nemzeti csapat edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy folyamatosan kapcsolatban van a klubokkal, amelyek ha elengedik a válogatottba a játékosokat, akkor onnantól kezdve a szakmai stáb döntése, hogy pályára lépnek-e vagy sem.   

Megértem, hogy a szurkolókat érdekli, Szoboszlai Dominik játszik-e. A Liverpoolban négy meccsen lépett pályára úgy, hogy le sem cserélték, nem látom annak akadályát, hogy a válogatottban csapatkapitányként ne így legyen vele. Persze dönthetek másképp, de hangsúlyozom, a válogatottnál nincs olyan, hogy barátságos mérkőzés, mi egy csapatot építünk fel nemcsak a jelen, hanem a jövő számára is. Minden egyes alkalommal Magyarországot képviseljük, mindig igyekszünk a lehető leginkább versenyképes csapatot a pályára küldeni

– nyilatkozott Marco Rossi, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki felköszöntötte a születésnapja alkalmából. "Külön öröm, hogy ez a rengeteg üzenet a közösségi médiában nem egy meccs után érkezett, ez is kifejezi a magyarok szeretetét irányomba."   

A tréner hozzátette, nem tervez jelentős változtatásokat az elmúlt időszakban pályára lépő kezdőcsapatban, azt el is árulta, hogy a kapuban ezúttal is Dibusz Dénes kezd majd. Marco Rossi megjegyezte: ahogyan Belgrádban Kata Mihály pályára küldésével tette, úgy elképzelhető, hogy a Puskás Arénában is avat majd újoncot, persze ennek "megvannak a feltételei".  

 A játékosokat a sajtótájékoztatón Lang Ádám képviselte, aki két nappal ezelőtt, Belgrádban a győztes gólt készítette elő Willi Orbán találata előtt. Az Omonia Nicosia védője elárulta, már pénteken felköszöntötték a szövetségi kapitányt, a csapat énekelt az olasz szakembernek és egy kis "magyaros tál" is az asztalra került.   

A csehek elleni összecsapással kapcsolatban a futballista elmondta, ugyan felkészülési mérkőzésről van szó, de nem szeretnék megszakítani jó sorozatukat, ezért ugyanolyan komolyan és nagy elánnal készülnek a találkozóra, mint bármelyik másik tétmeccsre.   

Ahogyan évek óta mindig, nagyszerű a hangulat a csapatnál, persze a munkát ugyanúgy beletesszük, ez pedig az eredményekben meg is mutatkozik. Marco Rossi érkezése egy olyan pozitív mentalitást hozott a válogatotthoz, aminek köszönhetően elkezdtünk bízni magunkban, és egy olyan közösség alakult ki, ahol mindenki számíthat a másikra, hiszen lehet, hogy egy hiba után a következő pillanatban már az az ember segíthet a csapaton

 – jellemezte a Rossi-érában kialakult hangulatot Lang Ádám.   

Csalódottan érkeztek a vendégek

A csütörtöki Albánia elleni pontvesztést (1-1) követően csalódottan érkezett Budapestre a cseh labdarúgó-válogatott – közölte az MTI.

Jaroslav Silhavy szövetségi kapitány az összecsapás helyszínén tartott szombati sajtótájékoztatóján elmondta, még sokáig élni fog bennük a meccs, és nehezen dolgozzák fel az albánok elleni döntetlent, de nem szabad rágódniuk a múlton.

Már a jövőre kell fókuszálnunk. Bízom benne, hogy sikerül kijavítanunk a hibáinkat, hiszen továbbra is szeretnénk elérni a céljainkat

– nyilatkozta a Puskás Arénában a szakember, aki elmondta, a szélesebb keretből több játékosnak is szeretne lehetőséget adni, és várhatóan valamelyik cserekapus is bizalmat kap. Hozzátette, vannak apróbb sérülések, így például a támadó Tomás Cvancara minden bizonnyal kihagyja a találkozót.

Újságírói kérdésre reagálva a tréner kiemelte, a magyar válogatott legnagyobb sztárja természetesen Szoboszlai Dominik, ugyanakkor az elmúlt időszakban az együttes csapatként ért el olyan fantasztikus sikereket mint az Anglia (0-4), vagy a Németország (0-1) otthonában aratott győzelmek, vagy éppen a csütörtöki, belgrádi 2-1-es siker.

A szövetségi kapitány elmondta, a Puskás Akadémiában szereplő Patrizio Stronatival csak általánosságban beszélt az összecsapásról, a felcsúti játékos is megerősítette abban, hogy Magyarországon minden válogatott meccs egy igazi ünnep, és nagyszerű hangulat várható a Puskás Arénában.

SILHAVY, Jaroslav
Jaroslav Silhavy szövetségi kapitány a cseh labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a budapesti Puskás Arénában 2023. szeptember 9-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

 A cseh játékosok közül Jakub Brabec válaszolt az újságírók kérdéseire.

Sajnos nem ideális most a hangulat, hiszen rendkívül fontos volt számunkra az Albánia elleni összecsapás, de nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna

 – nyilatkozta az Arisz légiósa, aki megjegyezte, saját maguk számára is bizonyítaniuk kell a Puskás Arénában, ami azonban rendkívül nehéz lesz, hiszen a magyarok remek formában vannak, és saját közönségük előtt még erősebbek.

Mi tettük magunknak nehézzé a helyzetet, most ez remek lehetőség arra, hogy felkészüljünk az albánok elleni visszavágóra

 – jegyezte meg a futballista.

A magyar válogatott féltávnál 10 ponttal vezeti Európa-bajnoki selejtezőcsoportját, vasárnap hazai pályán, a Puskás Arénában Csehországgal játszik felkészülési mérkőzést. A 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.  

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola, Nagy Á., Styles, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Ádám



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!