Krimi

2024.01.28. 06:30

Megfojtotta, elégette majd elrejtette a 25 éves Luca testét volt élettársa

A nigériai állampolgárságú férfi még mindig nem ismerte be borzalmas tettét.

MW

Illusztráció: Shutterstock

Brutális gyilkosság részleteire derült fény: V. Lucát az élettársa - mivel képtelen volt elfogadni, hogy barátnője a testéből él - brutálisan meggyilkolta, felgyújtotta majd egy kápolna közelében elásta. 

Három túrázó talált rá a nő félig elásott, ágakkal és levelekkel borított maradványaira egy kápolna mellett a német kisváros, Berg am Starnberger See erdős külterületén. Az áldozat felismerhetetlen volt, így csak DNS-vizsgálatok alapján sikerült azonosítani. 

A 25 éves magyar származású nőt az élettársa gyilkolta meg, akit végül Budapesten fogtak el. Mindez két éve történt, a férfi azóta sem tett beismerő vallomást.

Forrás: Bors/merkur.de

Az elkövető egy nigériai állampolgárságú férfi, aki korábban együtt élt Lucával. A 26 éves Philip O. a nő halála után Magyarországra utazott, Budapesten fogták el. 

A rendelkezésre állló információk szerint Philip azért gyilkolt, mert nem tudta elfogadni, hogy Luca prostituáltként kereste a kenyerét.  A férfi ellen folyó per most kezdődött el a Müncheni Regionális Bíróságon: emberöléssel vádolják, a bizonyítékok egyértelműen ellene szólnak.  

A müncheni ügyészség vádirata szerint a férfi egy veszekedés során bántalmazta, ütötte-rúgta a védtelen nőt, majd megfojtotta. A gyilkosságot egy müncheni szállodában követte el, majd a holttestet kicsmpészte a hotelből, és autóval a Szent Anna kápolna közelébe vitte. Itt benzinnel lelocsolta, felgyújtotta, a maradványokat pedig elásta. 
19 tárgyalási napot tervez a müncheni bíróság, az ítéletet április 24-én hozzák meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!