Kultúra

2013.06.22. 16:24

Összecsaptak a bandák az új főtéren

Június 21-én, pénteken este felavatták Békéscsaba felújított főterét, és a szervezők ígérik, a nyár minden napjára jut majd program a belvárosban. Kezdésnek az Újvidéki Színház hozta el a West Side Story című musicaljét a városháza előtt felállított szabadtéri színpadra.

BEOL

Fotó:

A csabai nyári programok szervezése idén a Jókai Színházhoz került. Fekete Péter igazgató ígéri: minden napra jut majd program. 15 éven keresztül a városháza falai között zajlottak a Városházi Esték, közben azonban megnyitotta kapuit az Ibsen Ház belső udvara: a TeÁtrium és a Csabagyöngye Kulturális Központ is. Több program lesz, több helyszínen - írta tudósításában a Jókai Színház.

Az igazgató az esemény megnyitóján beszélt a Jókai Színház határon túli kapcsolatairól, szerepvállalásáról benne az Újvidéki Színházzal való együttműködéséről, melynek eredményeként jött létre a West Side Story előadás, melyhez a Jókai Színház készítette a díszletet, ami szeptemberben kezdődő színházi évad vége után visszakerül Békéscsabára, hogy a 2014-15-ös szezonban a Jókai Színház is bemutathassa a musicalt.

A megnyitóünnepség után elkezdődött Leonard Bernstein slágermusicalje, amely tulajdonképpen a Rómeó és Júlia történetét meséli újra: egymással acsarkodó népcsoportok, az ellenséges táborokból egy fiú és egy lány szerelembe esik egymással – a végkifejlet csakis tragikus lehet. A történet a 60-as évek Amerikájában játszódik, a helyi és a bevándorló fiatalok egyaránt uralni akarják az utcákat. A rendőrség korrupt, igazságot csakis önkezűleg lehet tenni. Ilyen közegben kevés esélye lehet a szerelemnek.

A jetek és a cápák történetét számos sláger kíséri: Maria, Két kéz, két szív, Miénk az éj, Amerika. Az újvidékiek egységes, energikus és mozgalmas előadást hoztak el Békéscsabára Nagy Viktor vendégrendezésében. Kiválóan működött, amit megkíván a zenés színpad műfaja: az egybehangolt társulati jelenlét.

A rendező mellett és az alkotói stáb tagjai is magyarországi vendégművészek voltak: koreográfus: Gyenes Ildikó, jelmeztervező: Horváth Kata, díszlettervező: Csík György.

Akik lemaradtak az ünnepi előadásról, a West Side Story című musicalt, augusztus 15-én és 16-án a Szarvasi Vízi Színházban is megtekinthetik.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!