Calibán a szerepálma Csomós Lajosnak

— Milyen volt az őszi évad?
— Keményen indult. A Monte Cristo grófjával kezdtünk, közben be kellett ugranom a Négy Évszak című mesedarabba, de már elkezdtük az Öreg hölgyet is. Szünnap nélkül dolgoztam. De ez mindig így van. Azt mondják, egy színész két esetben panaszkodik: akkor, ha van munkája, illetve akkor, ha nincs. De én most nem akarok panaszkodni. Úgy érzem, a rendezők szeretnek velem dolgozni, én pedig minden munkának örülök. Készülök az új évre, az új szerepekre.

— Szerepálom?
— Ezt mindig megkérdezik tőlem. Az a típus vagyok, aki egy idő után minden szerepét megszereti. Igazán azokat a karaktereket szeretem, amelyekben van kihívás, amin agyalni kell, és van bennük jellemfejlődés. Ha már szerepálomról esett szó, Calibánt Shakespeare Viharjából szívesen eljátszanám.

— Példakép?
— A nagy örök Gáspár Tibor, akinek az osztályában végeztem, és nagyon sajnálom, hogy nem játszik Békéscsabán. Példaképekre mindig szükség van, ha nincs egy idősebb példa előtted, akkor nem tudsz fejlődni. Ezért is mindig nagy öröm számomra, mikor tapasztalt kollégákkal lépek színpadra, mert nagyon sokat tanulok tőlük.

— Hogyan kerültél Békéscsabára?
— Balmazújvárosi vagyok, ott születtem, ott is nőttem fel. Középiskolába Debrecenbe jártam, az Ady Endre Gimnázium drámatagozatára, ott oltott be a színházzal Varga Éva színművész. Csabára a nagynéném révén kerültem. Ő vette észre az itteni színiskola hirdetését. Megpróbáltam, fölvettek, itt ragadtam. Nagyon szeretek itt lenni, nagyon jó a csapat, ismerjük, szeretjük egymást, ami nagyon fontos.

— Szabadidő?
— Az Orszlán nevű együttesben énekelek, rockslágereket játszunk új köntösben. Az ifiházban, még a bontás előtt, felléptünk a Kiscsillag előzenekaraként. Régebben sokat horgásztam, de már idejét nem tudom, mikor jutottam ki pecázni. Általában a színház annyira lefoglal, hogy nincs is másra időm. Többet vagyok ott, mint otthon. De ahogy már mondtam, nem akarok panaszkodni.