Kultúra

2010.09.16. 11:25

Csabai festő kiállítása Európa kulturális fővárosában

A Vizek és fények című kiállítással mutatkozott be dr. Pataj Pál a pécsi közönségnek. A békéscsabai festőművész alkotásait szeretettel fogadta Európa kulturális fővárosa.

Cs. R.

Dr. Pataj Pált még tavaly év elején hívták meg a Baranya Megyei Idegenforgalmi és Kulturális Központba. Nem jellemző, hogy egy alkotó táncrendjébe másfél évvel hamarabb feliratkoznak a kiállítóhelyek, ám a festőművész azt mondta, igazából gyermekkorától kezdve készült erre az önálló kiállításra. Amióta eszmél, ő, a fény és a víz különös szövetségben élnek.

— Kisgyerekként ébredés után mindjárt letelepedtem a házunk harmadik lépcsőjére, mert azt érte először a nap. A szomszédok úgy hívtak, a napos gyerek. Később Gyulán kollégistaként éjszaka kijártunk a csatornapartra. A korláton ülve a csillagok alatt beszélgettünk. Nekem a fény mindig több volt a puszta világosságnál, mint ahogy a színek is mély tartalmat hordoznak — mondta dr. Pataj Pál, aki Békéscsabán, a Csányi utca végén, a körgát mellett nevelkedett. Képein rendre visszaköszönnek a gyermekkori élmények.

— Áradáskor is kijártam a gátra, a rengeteg víz láttán inkább csodálatot, mint félelmet éreztem. A víz és a mocsár közelsége természetes volt, ismertem madár- és növényvilágával együtt. Amikor például nádat festek, emlékszem a tapintására, a kardvívásokra és a leveléből sodort kévekötőre.

Felnőtt tanítványait is igyekezett visszavezetni korai emlékeikhez.
— A gyerekek képzelőerejéről és színlátásáról mindent elmondanak az óvodások képei. A belőlük áradó harmónia bizonyítja, hogy a színlátásnak eredendően birtokában vannak. Később ahogy cseperednek, az alkalmazkodás során fokról fokra veszítik el ezt a tudást — magyarázta a művész, akinek képein a szürrealista elemek arról vallanak, számára nem idegen ez az álomvilág.

Ő maga végighaladt a képzőművészet meghatározó témáin, az enteriőr, a virágcsendélet, majd a tájképfestészet alkotói pályája egy-egy állomását jelentették, ám nyugdíjba vonulásakor merült el igazán a festészetben. Onnan számítja a kísérletezés időszakát, a színek és a fények felé fordulást. A pillangós sorozat már ezeket a jegyeket hordozza.

Erős az alkotói kedve, bár azt még ösztönzőbbnek tartaná, ha több lenne a bemutatkozási lehetőség. Korábban több tucat kiállításon vett részt: idehaza Békéscsabától Budapestig számos önálló tárlatot rendezett és külföldön is többször bemutatkozott. A méltó kiállítóhelyek meghívásai azonban mára megritkultak. Újabban szokatlan közegben is feltűnnek festmények, ám dr. Pataj Pál átjáróházakba, szórakozóhelyek díszletéül és mellékhelyiség folyosójára nem adja a képeit.

Az emberek előtt festéshez nagy bátorság kell

— Amikor a Balatonon nyaralunk, a feleségem úszik, én pedig lázasan vázlatokat készítek — mondta dr. Pataj Pál, aki a vázlatfüzetét utazásaira is magával viszi. Ennél is jobban szereti, amikor állvánnyal mehet ki dolgozni.

— A szegedi diákévek alatt Kopasz Márta tanárnő gyakran kivitt minket a városba festeni. Megszoktuk, hogy  a járókelők megálltak, a vállunk felett rálestek a készülő képekre, gyakran meg is kritizálták. Később én is magam köré gyűjtöttem a fiatalokat és kijártunk a Körös-partra. Tanítványaim gátlások nélkül fogadták ezt, a pályatársak kevésbé kaphatók erre. Bátorság kell hozzá, hogy az alkotás folyamatába beengedjük a külvilágot.

— A szegedi diákévek alatt Kopasz Márta tanárnő gyakran kivitt minket a városba festeni. Megszoktuk, hogy  a járókelők megálltak, a vállunk felett rálestek a készülő képekre, gyakran meg is kritizálták. Később én is magam köré gyűjtöttem a fiatalokat és kijártunk a Körös-partra. Tanítványaim gátlások nélkül fogadták ezt, a pályatársak kevésbé kaphatók erre. Bátorság kell hozzá, hogy az alkotás folyamatába beengedjük a külvilágot. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!