A Vereckei-hágóig tekertek a makadámosok

— Valamennyi utunk legfőbb célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet fontos, de talán kissé háttérbe szorult történelmi eseményekre, történelmi helyekre, és ezzel egyfajta példát adjunk a fiataloknak — szólt az előzményekről lapunknak Kovács István, az egyesület elnöke.

— Vereckén a magyarság históriának több emléke is egyesül. A Honfoglalás, a Rákóczi szabadságharc, az első és a második világháború több eseménye is kötődik a hágóhoz.

Kovács István elmondta, még jóval indulás előtt felvette a kapcsolatot a beregszászi konzulátussal, majd írásban is egyeztettek a biztonság kérdéséről. Maga az öttagú — Kovács István, Szilágyi László, Horváth Sarolta, Tóth Ferenc, Berec János alkotta — társaság a határig egy támogatójuknak köszönhetően autón jutott el, majd Beregsurányban kezdték az expedíciót.

— Bár előzetesen tartottunk a biztonságtól, semmilyen gondunk nem akadt — elevenítette fel az út egyik fontos kérdését Kovács István. — Számunkra különlegesnek számított, hogy az utakon bizonyos távolságokban ellenőrző pontokat állítottak fel, az adott szakaszt tüskék borították, katonák és rendőrök kordonja előtt kellett magunkat igazolni. Probléma egy helyen sem volt, ugyanakkor persze mégsem volt kellemes érzés.

A kaland első, pénteki éjszakáját Munkács előtt vadkempingezve töltötték, gyakorlatilag, ahol rájuk esteledett, ott hajtották álomra a fejüket. Másnap a városban sikerült — igaz nem a hivatalos bankoknál — ukrán hrivnyát váltani.

— Az útviszonyok egyébként erősen változóak — mesélte kérdésünkre a Makadám egyesület elnöke. — A határ közelében nem igazán jó, majd ha nem is sokkal, de minőségibbé válnak a szakaszok. Alsó-Vereckétől a Vercekei-hágóig azonban több helyen egyszerűen hiányzik az aszfalt.

A kárpátaljai magyarok többsége őrzi kötődését, a csapat találkozott olyan házzal, amelynek falát még mindig az eredetünket szimbolizáló csodaszarvas díszítette.

Bár a Vereckei-hágó több mint 841 méteres magasságában hűvös szél fogadta a kerékpárosokat, az egyik legnagyobb élményében mégis itt volt részük. Ahogy megérkeztek az úti céljukhoz az egész Kárpát-medencéből összesereglett magyar turisták a Himnuszt énekelték. Voltak köztük, akik az anyaországban élnek, de a Felvidékről és Erdélyből egyaránt érkeztek, hogy megtekintsék történelmünk egyik fő szimbólumát.

— Körülbelül másfél órát töltöttünk a Vereckei-hágón. A millecentenáriumi emlékművet ugyan megrongálták, de ugyanúgy kifejezi honfoglalás üzenetét. Elhelyeztük egy békéscsabai hölgy koszorúját, aki ezzel támogatta vállalkozásunkat — ecsetelte Kovács István. — Látványban mintha a Feszty-körkép elevenedne meg.

A makadámosok mintegy 90 perc után ugyanazon az útvonalon, ahol érkeztek, visszaindultak. Alsóvereckén kíváncsiságból megálltak egy helyi kis boltban.

— Mit mondjak: mintha negyven évet mentünk volna vissza az időben - fogalmazott Kovács István. — A helyiségben félhomály uralkodott, máig nem tudjuk eldönteni, hogy az áram működött-e. Hűtők is voltak ugyan az üzletben, de hogy üzemeltek-e, az szintén rejtély. A termékek között napjaink árucikkei is megtalálhatók voltak, no meg jó sok por. De a kiszolgálás kedves volt.

A kisebb települések amúgy is egyfajta időutazásra viszik a látogatókat, az utcákon régi Ladák, Zaporozsecek, ugyanakkor a városokban, főutakon nyugati autókkal is találkozni. Alsó-Vereckén átkeltek az ellenőrző ponton, majd nem sokkal távolabb, egy patak partján töltötték a második éjszakát.

— Két fok volt mindössze, de ennél jobban megzavarta az éjszakai nyugalmat, hogy előbb kifejezetten közelről, majd távolabbról lövés dördült — elevenítette fel. — Hogy vadászpuska vagy gépfegyver volt-e, azt nem lehetett megállapítani, mert a hegyek furcsán visszhangoztak. Mindenesetre ezen kívül más esemény nem borzolta a kedélyeket, így másnap a határig tekert a kis csapat, majd onnan autóval indultak haza.