Közélet

2014.06.09. 20:28

Miről ír a keddi Hírlap?

Gyászra költött százezrek, sokszínű falusi turizmus, csábítás a termékbemutatókra, a jövő gyógyszerei – egyebek mellett ezekről is olvashat a Békés Megyei Hírlap keddi számában.

BEOL

Gyászra költött százezrek
Ötből négy embernek okozna problémát egy temetés finanszírozása – derült ki az egyik biztosító felméréséből. Egy hamvasztásos temetés a Dél-Alföldön átlagosan 200, egy koporsós pedig több mint 250 ezer forintot emészt fel.

Elősegítik a hátrányos települések fejlődését
Megyei szintű képzéssorozatot indított a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete. Civil szervezetek, informális közösségek, közművelődési intézmények vezetői, önkéntesei részére tartottak előadást az elmúlt hónapban több településen.

Sokszínű falusi turizmus
Falusi szálláshellyel a hazai települések 25 százaléka rendelkezik. Magyarországon többségében kistelepülések találhatók, így jelentősek a tartalékok a falusi turizmus fejlesztésében, mely kihathat a teljes iparágra. Ehhez ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy a szálláshelyek olyan lokális termékeket hozzanak létre, melyekkel magukhoz tudják vonzani a vendégeket.

Csábítás termékbemutatókra
Mit lehet tenni a telefonos termékbemutatós zaklatók ellen? Véletlenszerűen (is) állítanak össze telefonszámokat a telemarketinges cégek számítógépei, ezért lehetséges, hogy az ügynökök sokszor titkosított számon is felhívják az ügyfeleket.

Ezek a jövő gyógyszerei
A mintegy 900, támogatott gyógyszer-hatóanyagnak ugyan csak alig 6 százaléka úgynevezett biológiai készítmény, a csaknem 300 milliárd forintos gyógyszerkasszának viszont ezek viszik el a majdnem 17 százalékát, mintegy 50 milliárd forintot. A nem szintetikus szerek számos területen jelentős előrelépést jelentenek a terápiában.

Jobb lehet az idei szezon
Az előfoglalási adatok alapján minden adott ahhoz, hogy a tavalyinál valamivel jobb legyen a balatoni szezon. Márciusig főleg a hévízi és a zalakarosi szállodákban szálltak meg a balatoni vendégek. Nem drágultak a strandok.


Amnesztiát ígér Porosenko
Büntetlenséget ígért Petro Porosenko azoknak a kelet-ukrajnai szakadároknak, akik leteszik a fegyvert, és nem öltek sem katonákat, sem civileket – a május végén megválasztott ukrán elnök erről szombaton, beiktatása után beszélt.

Nyári randevúk kora
Az idei nyáron hódít a szexi stílus. Legfőbb ideje beszerezni néhány mutatós darabot, amellyel biztosabban hódíthatunk, és gazdagíthatjuk a ruhatárunkat is. A lenvászon pedig ezeknek a hónapoknak egy kedvenc kelméje. Sikere egyszerűségében rejlik, ráadásul a natúr és a festett, az élénk és a tompa árnyalatok egyaránt illenek hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!