2013.06.29. 17:38
Megköszönték a békésiek áldozatos munkáját
A pilismaróti önkormányzat és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság is megköszönte a Békés megyeiek áldozatos árvízi munkáját – olvasható a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
- Pelger István polgármester emléklappal, Dr. Kállai Mária elnök asszony köszönőlevéllel fejezte ki háláját.
- A dunai árhullám által veszélyeztetett területre Békésből elsőként a Hunor Hivatásos Mentőszervezet tagjai indultak, aztán a Körös Mentőcsoportot, végül a hivatásos tűzoltókat szólították meg.
- Pilismarót védekezéséért Tóth Tibor mk. tűzoltó ezredes volt felelős. A megyei igazgató sok árvizet látott már, de elmondása szerint ez jelentette a legnagyobb kihívást. Az idővel futottak versenyt. A békésiek állták a sarat, mentették az emberi életeket, az anyagi javakat, szolgálták a hazát.
A fáradhatatlan küzdelmet, a munkát, az emberséget most a feléjük áradó hála és szeretet követi-köszöni – olvasható az oldalon.