Közélet

2012.12.04. 10:26

Tűrik a szomszédok a szeméttel fűtést

Néha Békés megye településein is elég csak beleszagolni a levegőbe, hogy az utcán járók megérezzék, a házak egy részében nem fával, brikettel vagy szénnel, hanem rongyokkal, esetenként gumival fűtenek. A szomszédok azonban nagyon ritkán tesznek bejelentést, hiszen tudják, hogy a legtöbben nem önszántukból választják a melegedésnek ezt a módját.

Hírlap-összeállítás

A települési önkormányzatokat elenyészően kevesen keresik amiatt, hogy szomszédjaik vagy a környezetükben élők olyan anyagokkal tüzelnek, amelyeknek egyébként semmi keresnivalójuk nem lenne kandallókban vagy kályhákban. A tapasztalatok szerint elsősorban a rongy fordul elő, mint „alternatív” fűtőanyag, a gumi kevésbé jellemző, bár ha valaki ez utóbit használja, azt az elképesztő szag miatt vélhetően a közelben lakók is jó ideig megjegyzik.

— A gumival, a különböző műanyagokkal való fűtés több szempontból sem jó megoldás — nyilatkozta a kérdéssel kapcsolatban Rákóczi József. A Békés Megyei Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy ezeknek az anyagoknak az égetése során olyan savak és agresszív anyagok szabadulnak fel, amelyek hosszú távon tönkretehetik a kályhákat, fűtőtesteket is.

Emellett — s a szakembert ezt külön kiemelte — legalább ugyanekkora vagy sokkal nagyobb gond, hogy a környezet szennyezésével mások egészségét is kockára teszik. Rákóczi József hangsúlyozta, a jogi szabályozás egyébként is leírja, hogy mivel lehet fűteni és mivel nem. Kérdésünkre az ügyvezető leszögezte, a kéményseprési hulladékok tisztításakor tapasztaltabb szakembereik természetesen érzékelik, ha nem fával fűtenek az érintettek, de ezt nem lehet és nem is kéményseprőiknek kell bizonyítani.

Szarvason ősz óta még egyetlen bejelentés sem érkezett a polgármesteri hivatalba a környezetszennyező fűtési módokkal kapcsolatban — tudtuk meg dr. Melis János jegyzőtől. Mint mondta, a városban nem jellemzőek az ilyen jellegű panaszok, a tavalyi fűtési szezonban is csupán egy-kettő volt. Ez természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy senki sem fűt környezetszennyező anyagokkal, de a hivatal közbenjárását ritkán kérik.
A szomszédos Gyomaendrődön szintén elvétve fordulnak elő hasonló jellegű panaszok, idén még senki sem tett bejelentést — tájékoztatott dr. Csorba Csaba jegyző.

A kedvezőtlen időjárási tényezők miatt – a városok jelentős részéhez hasonlóan - Békésen sem nem tud mindig kellőképpen kitisztulni a levegő. Ezért a szakemberek gyakorta kérik a lakosságot különféle közleményekben, hogy kerti hulladékaikat, például a leveleket, ágnyesedékeket ne tüzeljék el, hanem komposztálják. Továbbá felhívják a lakosság figyelmét, hogy a háztartási hulladékaikat tilos háztartási tüzelő-berendezésekben és a szabadban elégetni.

Aki a tiltás ellenére is ezt teszi, az szabálysértést követ el, és akár több tízezer forint szabálysértési díjat kénytelen megfizetni. Az illetékes hatóság Békésen idén még nem indított szabálysértési eljárást ilyen az ügyben. Az önkormányzati tulajdonú Békési Kommunális Szolgáltató Kft. a megszokott módon szállítja el a hulladékokat és üríti a kihelyezett hulladékgyűjtő edényeket.

A falvakban sem szaladnak az emberek az első gyanús füst után a községházára. Csabacsűdön és Örménykúton sem volt évek óta ilyen jellegű bejelentés.
— A gazdasági helyzet sok mindenre rákényszeríti az embereket, de Muronyban is azt tapasztaljuk, hogy szinte alig valaki panaszkodik azért, ha szomszédja esetleg ronggyal fűt — hangsúlyozta Fekete Ferenc. A polgármester elmondta, hogy az elmúlt években elvétve fordult elő egy-egy eset. A település, ha szükséges, a lakásfenntartási támogatás mellett esetenként rendkívüli támogatással is igyekszik segíteni a rászorulókat.

Ezek is érdekelhetik