2011.09.22. 19:06
Békésben is nyeregbe pattant a kritikus tömeg
Kerékpáros lassúsági versennyel, vízi túrával, Dottó kisvonatos idegenvezetéssel és számtalan programmal várták az érdeklődőket a csütörtöki autómentes napon. A kezdeményezéshez idén is számos település csatlakozott.
Fotó:
A környezettudatos életmódot bemutató játékok, rajzverseny, baleset- és bűnmegelőzési feladatok, kerékpáros egyesületi bemutató, Dottó kisvonatos idegenvezetés egyaránt színesítette a programok sorát az autómentes napon, Békéscsabán. A délelőtti rendezvények túlnyomó részének helyet adó Széchenyi ligeti látogatóközpontban a jó időnek és a színes eseményeknek köszönhetően több száz érdeklődő gyermek vett részt.
Vantara Gyula polgármester adta át a rendezvény apropóján meghirdetett rajzverseny díjait, s ugyancsak ő nyújtotta át a városi virágosítási verseny legjobbjainak járó elismeréseket is. Délután a Csabai Bihargók szervezésében bringás felvonulás vezetett a Malom térről a Korzó térig, ahol a kerékpáremelés sem maradhatott el.
Békésen a hagyományos kerékpáros ügyességi vetélkedő mellett vízi túrát is szerveztek az Élővíz-csatornán, amit a megye egyetlen felnőtt kajak világbajnoka, Pankotai Gábor vezetett. A programokon több mint négyszáz kisdiák vett részt, akik megismerhették a biztonságos kerékpározás szabályait, illetve az egészséges életmódról is képet kaptak.
Gyulán a polgármesteri hivatal előtt a nap folyamán kerékpáros ügyességi vetélkedő, lassúsági verseny, elsősegély nyújtással kapcsolatos oktatás és bemutató várta az érdeklődőket.
Orosházán, az OKÉ, az Orosházi Kerékpárosok Érdekvédelmi Egyesülete — mint hat éve mindig — most is megrendezte nagy sikerű kerékpáros programját a városban, amihez mások, így a polgármesteri hivatal is csatlakozott.
A tótkomlósiak vetítéssel egybekötött oktatást, akadályversenyt, a tanyamúzeumig tartó túrát szerveztek a tótkomlósi rendőrőrs közreműködésével.
Az autómentes nap legfontosabb célja, hogy ráirányítsák a környezettudatosságra, a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.