2009.04.13. 09:01
Újabb miniszterjelöltek a Bajnai-kormányban
Balázs Péter korábbi EU-biztos a külügyi tárca várományosa Bajnai Gordon kormányában, míg Molnár Csaba kancelláriaminiszter lehet - közölte értesülését vasárnap az atv.hu.
"Kovács László és Balázs Péter képességű" külügyminisztert kerestek erre a posztra, és végül az a döntés született, hogy Kovács László, az MSZP egykori elnöke marad Brüsszelben - írta az atv.hu. "Magyarország helyzete szempontjából ma már kulcspozíciónak számít a külügyi tárca, hiszen az ország legnagyobb hitelezői közé számít az Európai Központi Bank, mivel az IMF hitelcsomaghoz e szervezet is hozzájárult." - fogalmazott egy szocialista politikus, hogy miért "Kovács László és Balázs Péter képességű" külügyminisztert kerestek erre a posztra.
"A gazdasági jellegű kérdések súlya miatt olyan külügyérre van szükség, akinek tekintélye van Brüsszelben, illetve tökéletesen beszéli azok nyelvét, akik rólunk döntenek" - tette hozzá.
Az atv.hu emlékeztetett rá: két helyettese lesz Bajnai Gordonnak, egy politikai és egy hivatali. Kiss Péter a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz az új kormányban a politikai helyettes. A miniszterelnök hivatali helyettes, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter pedig Molnár Csaba, a Gyurcsány-kormány közlekedési minisztere lehet. Az atv.hu értesülései szerint SZDSZ-közeli személy kerülhet a gazdasági tárca élére, a honlap úgy tudja, 2-3 név merült fel a minisztérium irányítására.
A portál értesülése szerint Hiller István tovább vezetheti az oktatási, míg Szabó Imre a környezetvédelmi tárcát. Az atv.hu információi szerint a minisztériumok száma semmiképp sem növekedne, ám a takarékossági okból történő minisztérium-összevonás bejelentése elképzelhető. Bajnai Gordon kedden hozza nyilvánosságra kormányának tagjait. Jelöltté válásának egyik feltétele volt, hogy a válságkezelésben részt vállaló kulcstárcák élére ő jelölhessen minisztert. Kiss Péteren kívül eddig csak Oszkó Péter leendő pénzügyminiszter neve került nyilvánosságra tervezett kabinetjéből.