Közélet

2009.03.16. 19:48

A viharsarki feltalálók felett eljárt az idő

Az önműködő ásó, a gyerekkocsi, a föld alatti öntözőhálózat ötlete mind Békés megyei feltalálók fejéből pattant ki. Az uniós átlaghoz képest kevesebb a szabadalom hazánkban, de többet nemcsak papíron találtak ki, hanem a gyakorlatban is alkalmaznak. Békés megyében is számos ötletet szabadalmaztak, de ennek nagy része már érvénytelen.

F. G. K.

Tavaly 772 új szabadalmat jelentettek be Magyarországon, ebből mintegy 500 független feltalálóé. Ezzel az aránnyal hazánk az uniós mezőny alsó felének közepén helyezkedik el. Békés megyében is számos ötletet szabadalmaztak, de ennek nagy része már érvénytelen.

Dürr János, a Magyar Szabadalmi Hivatal sajtófőnöke elmondta, egy szabadalom húsz évre szól, de azért, hogy a jogvédelem fennálljon, évente fizetni kell. Azoknál a találmányoknál viszont, amelyek felett eljárt az idő, például gyógyszerek hatóanyagai, számítástechnikai eszközök, nem érdemes fenntartani ezt az „óvást”, mivel néhány évvel később már senki nem akarja azokat másolni.

Több találmány a Viharsarokból indult hódító útjára. Békéscsabán többek között felfújható csónaksátort, mozgásképtelen betegeknek szánt ágyat, előregyártott vasbeton áthidaló elemet, a padló- és szőnyegtisztító gépet dolgoztak ki, de a savanyított dinnye egyik receptje is innen származik. Orosházán szabadalmaztatták a biztonsági vasalót, a széntéglát, rágcsálóknak mérget, lopásgátló készüléket kocsikhoz, Szarvason energiafüvet, optikai kollektort napenergia felhasználására.
Mások levédették a nevüket. Így tett Hevesi Imre zenekara, a La Bomba elnevezésével is.

— A La Bomba egy latin-amerikai zenei stílus, amelyben a közönség együtt játszik a zenekarral. Ezt mi is próbáltuk itthon meghonosítani, 10—12 ezer forintos hangszereket adtunk a nagyérdeműnek, de egytől egyig eltűntek — mondta Hevesi Imre. — Szerencsére, amikor a zenekar megalakult, levédettük a nevünket, mert egy másik együttes ugyanilyen név alatt zenélt, amíg nem szóltunk nekik.

A védett nevek között megtaláltuk Dinát is. Mint a békéscsabai származású énekes, Bodzás Edina elmondta, nem védette le időben gyerekkori becenevét, így más területen ugyan, de más is használja azt.

A hangosfilm is magyar

Számos magyar találmány lett világhírű. Ilyen például a számítástechnika alapját képező Neumann-elvek Neumann János találmánya és a flopilemez (Jánosi Marcell), a dinamó és a szódavíz (Jedlik Ányos), a golyóstoll (Bíró László József), a hangosfilm (Mihály Dénes), a helikopter (Kármán Tódor), a hidrogénbomba (Teller Ede), a Rubik-kocka (Rubik Ernő), a telefonközpont (Puskás Tivadar), a gyufa (Irinyi János), az automata sebességváltó (Bíró László József). Ebbe a sorba tartozik a fényáteresztő beton, a most 32 éves, Csongrád megyei Losonczi Áron találmánya.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!