2008.06.13. 18:29
Állatorvosok a járvány ellen – együttműködés a határ mentén
Az állatok által terjesztett járványok nem ismernek határokat. Ezért is fontos a határ menti térségek együttműködése. A „Magyarország—Románia és Magyarország—Szerbia és Montenegró határon átnyúló együttműködési program” lezárult. A közös megelőzési munkát azonban tovább folytatják a szakemberek.
— Az Európai Unió kiemelt területként kezeli az állategészségügyet, hiszen a közelmúltban több országban is élelmiszer-biztonsági, járványügyi botrány robbant ki — nyilatkozta a most lezárult egyéves program kapcsán dr. Tóth Gábor megyei főállatorvos.
— Az együttműködés érdekében pályázatot írtak ki. Romániával közösen vettünk részt a programban. Első lépésben Békéscsabán átadtuk a járványügyi központot, amelyet eddig, szerencsére, csak konferenciák tartására használtunk. Közös szimulációs gyakorlatot is tartottunk. Egy esetleges száj- és körömfájásjárvány elméleti és gyakorlati teendőit beszéltük meg. A román kollégák kérésére a veszettségről konferenciát szerveztünk. Négy éve kezdtük a rókaveszettség felszámolását csaliba kihelyezett vakcinák segítségével. Az akció sikeres. Szomszédaink tavasszal kapcsolódtak a veszettség elleni programba. Határon átívelő közös járványvédelmi stratégiát is kidolgoztunk, mely többek között rendszeres információcserén alapul. Szeretnénk, ha az együttműködés nemcsak a megyei vezetés szintjén, hanem a hatósági állatorvosok között is működne a jövőben.
Az egyéves program végén 500 példányban kétnyelvű kiadványt jelentettek meg, háromnyelvű CD-melléklettel, mindez a hazai és román állatorvosok munkáját segíti.