Közélet

2007.02.12. 19:29

Kik lettek 2006 legjobb sportolói?

Hétfőn este Szarvason, az Árpád szállóban tartották meg a már hagyományos Az év sportolói díjátadó ünnepséget. Mint ismert, a Békés Megyei Hírlap és a Beolt is kiadó Népújság Kft., valamint Humán Fejlesztési és Információs Központ (illetve ezek jogelődjei) közösen harminc évvel ezelőtt hirdették meg első ízben Az év sportolója szavazást, amelyet díjátadó ünnepség követett minden alkalommal.

J. P.

Ezúttal is több mint hetven, újságírókból, sportvezetőkből és sporttámogatókból álló grémiumot kért fel lapunk arra, hogy válasszák meg Békés megyében Az év férfi és női sportolóját, csapatát és edzőjét a 2006. évi teljesítmények alapján. Mi több, a békéscsabai önkormányzat segítségével és támogatásával az idén már negyedik alkalommal a legeredményesebb megyei utánpótlás korú versenyzőre is szavazhattak a felkértek. Sőt, ez évtől külön a fiúkra és külön a lányokra.
Az ünnepi köszöntő keretében Kiszely Mihály Szarvas alpolgármestere és kiadónk igazgatója, dr. Tóth Miklós üdvözölte a megye élsportolóit az edzőket, sportvezetőket és szimpatizánsokat. Miközben helyi fiatal előadók, táncosok műsorral lepték meg Békés megye élsportolóit.
Ezt követően először a 2006. év legeredményesebb sportolóinak adták át az elismeréseket.
A 2006. év legeredményesebb Békés megyei női sportolója: Károlyi Csilla búvárúszó (Eötvös DPSE Orosháza, edző: Nemes Béla), 2. Böczögő Dorina tornász (Hungarotel TC, Békéscsaba), 3. Korcsmáros Enikő tornász, (Hungarotel TC, Békéscsaba).
A 2006. év legeredményesebb Békés megyei férfi sportolója: Debreczeni Dezső karatézó (Békéscsabai Lakótelepi SE, edző: Gregor László), 2. Kiss Gergő birkózó (Orosházi Spartacus), 3. Kurtucz Csaba ökölvívó (Békési TE).
A 2006. év legeredményesebb Békés megyei csapata: Hungarotel TC Békéscsaba felnőtt női tornász bajnokcsapat, edzők: Bereczkiné Harangozó Ildikó, Petrovszki Pál, Zsilinszki Tünde, Dmitrij Szelivanov), 2. Békéscsabai Előre NK NB I-es női kézilabdacsapat, 3. Erste-Békési FKC NB I-es férfi kézilabdacsapat.
A 2006. év legeredményesebb Békés megyei edzője: Gregor László — karate (Békéscsabai Lakótelepi SE), 2. Nemes Béla — búvárúszás (Eötvös DPSE, Orosháza), 3. Zsilinszki Tünde — torna (Hungarotel TC, Békéscsaba).
A 2006-os év Békés megyei leány utánpótláskorú sportolója: Böczögő Dorina tornász (Hungarotel TC, Békéscsaba, edző: Bereczkiné Harangozó Ildikó, Petrovszki Pál). 2. Károlyi Csilla búvárúszó (Eötvös DPSE Orosháza), 3. Tóth Annamária vívó (Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület).
A 2006-os év Békés megyei fiú utánpótláskorú sportolója: Dombvári Bence kajak-kenu (Szarvasi Kajak-Kenu Klub, edző: Nyerges Attila), 2. Baji Balázs atléta (Békéscsabai AC), 3. Dimák Dávid búvárúszó (Eötvös DPSE Orosháza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!