Közélet

2005.05.13. 18:27

Szívkoszorúér-tágítás — jövőre megyénkben is

A Magyar Kardiológusok Társaságának balatonfüredi, éves konferenciáján elhangzott: jövőre a Délkelet-Alföldön, az ellátatlan területen is végezhetnek szívkoszorúér-tágítást, mivel a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház hemodinamikai laboratóriumot létesíthet.

(ö)

A balatonfürdei konferencián tartózkodó dr. Katona András, a  gyulai kórház II. belgyógyászat-kardiológia osztályvezető főorvosa, megyei kardiológus szakfőorvos lapunknak elmondta: tervüket a katéteres laboratórium létesítésére már egy éve támogatja a minisztérium tanácsadó testülete, a kardiológiai szakmai kollégium. Jövőre teljesülhet vágyuk, hogy megteremtsék a betegek esélyegyenlőségét. A gyors elérhetőség és az új ellátási szint mindenképpen nagyobb életesélyt jelent az infarktusos betegeknél. A túlélés javul a katéteres beavatkozással.

Dr. Kovács József, a gyulai megyei kórház főigazgató főorvosa arról tájékoztatott, a hemodinamikai laboratóriumhoz megfelelő berendezéssel már rendelkeznek, szakemberrel, betanítással átmenetileg a szegedi kardiológiai központ segít. A pályázatuk befogadása, a telepítés és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral való  szerződéskötés után kórházukban a jövő év végével indulhat a hemodinamikai laboratórium.

(ö) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!