Közélet

2005.05.20. 17:35

A kormányfő adta át a gyulai várat

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken délután átadta a felújított 600 éves gyulai várat. A várfelújítás 640 millió forintba került.

(ö)

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárcanélküli miniszter jelenlétében immár a felújított vár lovagtermében írta alá a közel egymilliárd forint értékű támogatási szerződést dr. Perjési Klára polgármester és a VÁTI Kht. programengedélyező ügyvezetője, Galovicz Mihály. Az összeget a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében nyerte el pályázatával a gyulai önkormányzat és a Kossuth teret építik át belőle.
A várátadás programsorozata a várkápolna ökumenikus megszentelésével kezdődött, melyet Gyulay Endre, a Szeged–Csanádi Egyházmegye püspöke, Kovács József kanonok, gyulai római katolikus, Thuróczy István református és Jakab Béla evangélikus egyházközségvezető végzett.
A vár előtt mintegy 2500 adag ételt, tárkonyos vaddisznóragut, Mátyás király kedvencét főzte óriásbográcsban Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács csapatával. Cipóban tálalták a várat ünneplőknek, akik cipókanállal fogyasztották el a különleges lakomát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!