Közélet

2005.04.15. 10:54

Mindenképpen dr. Kurucz Ferenc marad a jegyző?

Törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az országgyűlés elnökéhez Tóth Károly, megyei szocialista képviselő. Tóth Károly békéscsabai önkormányzati képviselő is, és mindvégig dr. Kurucz Ferenc volt megyei rendőrfőkapitány békéscsabai jegyzővé kivevezése mellett kardoskodott, az MSZP frakcióval együtt.

(c)

A törvénymódosítás lényege, hogy a kétéves közigazgatási gyakorlatba számítson be a hivatásos szolgálati jogviszonyban eltöltött idő is. A képviselő elmondta: Kurucz Ferenc kinevezésénél nyert megállapítást, hogy megyei közigazgatási hivatalok nem egyformán értelmezik a törvényt. Ezt az állapotot kívája megszüntetni, és élvezi a Belügyminisztérium, valamint az MSZP illetékes bizottságainak a támogatását is. Ha a módosítást elfogadja az országgyűlés, mindenképpen Kurucz Ferenc marad a jegyző. A bíróság törvénytelennek minősítheti a kinevezést, de akkor új pályázatot írnak ki, de ebben az esetben Kurucz Ferenc minden feltételnek megfelel, ugyanaz a többség pedig - már csak presztizsből is - újra megválasztja. Jegyzőügyben ma az SZDSZ részéről Pap János polgármester és Velkey Gábor alpolgármester tart tájékoztatót. A fenti eshetőségekre a Beol.hu mindenképpen rákérdez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!