Közélet

2005.04.05. 17:14

Ismét bíróság előtt a volt Agrimill-vezetők

A Gyulai Munkaügyi Bíróságon ma tárgyalták azt a kártérítési igényt, melyet az Agrimill–Agrimpex Rt. nyújtott be dr. Bacsa Vendel és társai ellen. A tárgyalás a jövő héten folytatódik.

(ö)

Az Agrimill Rt. korábbi vezetőitől, dr. Bacsa Vendel vezérigazgatótól, Fiath Miklós kereskedelmi igazgatól és Néveri Imre közgazdasági vezérigazgató-helyettestől az egykori cég jogi képviselői egyetemlegesen kérték 1,1 milliárd forint kár meghatározását, és a személyenként követelhető legmagasabb összegeket. Keresetüket a cég jogi képviselői 1997. május 15-én nyújtották be a munkaügyi bíróságon, ám azt felfüggesztették a volt vezetőkkel szembeni büntetőeljárás miatt. A Békés Megyei Bíróság és a Szegedi Ítélőtábla döntésével dr. Bacsa Vendel, az elsőrendű vádlott  felfüggesztett börtönbüntetést kapott, míg Fiath Miklóst és Néveri Imrét, a másod- és harmadrendű vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Ma dr. Bacsa Vendel egészségi okokból nem jelent meg a munkaügyi bíróság előtt, míg a két börtönben lévő vezető nem akart most résztvenni a polgári peres eljáráson. A felperes, az immár Agrimill–Agrimpex Rt. jogi képviselői dr. Bacsa Vendellel szemben 979,402 millió forint és a késedelmi kamat, Fiath Miklóssal szemben 1,909 milliárd 586 ezer forint és kamata, a harmadrendű Néveri Imrével szemben 1,75 milliárd 150 ezer forint és kamata kárigényt jelentettek be. A munkaügyi bíróság a jövő héten folytatja a tárgyalást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!