2005.04.26. 15:55
Előzetesben a tolvajpáros
Az utóbbi időben Gyulán több garázs- és gépkocsifeltörést, kerékpárlopást követtek el. A helyzet megoldására a Gyulai Rendőrkapitányság a polgárőrök bevonásával éjszakai portya- és figyelőszolgálatot szervezett. Április 23-án éjszaka a szolgálatban lévők látták, hogy ketten a járdán mennek Sarkad felé és egyikőjük kerékpárt hajít át egy kerítésen.
A vésztői T. Z. és a sarkadi B. M. elmondta a járőröknek, hogy a kerékpárt Gyulán a Nagyváradi úti Juliska kocsma melletti korláttól lopták el.
A kapitányságon kiderült, hogy a páros több gépkocsit tört fel Gyulán március 25-e óta a legkülönbözőbb napszakokban, parkolókban és utcákon álltak az áldozatul esett gépkocsik. A gyulai Bárdos garázssoron is több garázsba betörtek és kerékpárokat loptak városszerte. A páros kihallgatása során közel húsz Békéscsabán elkövetett bűncselekményt – köztük garázsfeltöréseket, kerékpárlopásokat – is elismert.
A Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette őket és április 25-én a bíróság mindkettejüket előzetes letartóztatásba helyezte – közölték tegnap a fürdőváros kapitányságán.